Nyitókép: Kovács Tamás

Egy arany, két ezüst a kajak-kenu vb szombati napján

Infostart / MTI
2024. augusztus 24. 12:50
A magyar versenyzők egy arany- és két ezüstérmet szereztek az első döntős napon, szombaton az üzbegisztáni Szamarkandban, az olimpia műsorán nem szereplő számok kajak-kenu világbajnokságán.

Kezdésként Kőhalmi Emese fölényes rajt-cél győzelmet aratott a kajak egyesek 1000 méteres versenyében. A Kovács Katalin Akadémia 22 éves sportolója már az első métereken az élre állt, s féltávnál mintegy fél hajóhossz volt az előnye a fehéroroszok klasszisával, Marina Litvincsukkal szemben. Utóbbi kajakos volt az egyetlen, aki vele tartott, a hajrában azonban ő is leszakadt, s a magyar sportoló végül hatalmas előnnyel ért a célba elsőként.

A kenusok hasonló számában Bragato Giada remekül osztotta be az erejét. Ötszáz méternél még a 3-4. helyen lapátolt, de aztán a táv második felében lehagyta elfáradó kínai ellenfelét. A 25 éves tiszaújvárosi kenus a fehérorosz Aljona Nazdrova győzelmét már nem tudta megakadályozni, de tisztán másodikként ért a célba.

Ugyanígy ezüstérmet ünnepelhetett Adolf Balázs és Fejes Dániel a kenu kettesek 1000 méteres döntőjében. A két versenyző - akik korábban már szerepeltek együtt, most azonban frissen térdeltek össze - két hete még a párizsi olimpián küzdött. Együtt svéd stílusban, a jobb oldalon eveznek, ennek ellenére végig ott tudtak lenni az élbolyban, s ők is nagyszerűen bírták végig a távot. Az aranyérmet az oroszok egysége szerezte meg, Adolfék pedig nagy csata után másodikként zártak az ukránok előtt.

A negyedik szombati döntős magyar egység, a Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás páros (K-2 1000 m) nem tudta megismételni tavalyi remek eredményét, a második helyet, ezúttal a második 500 méteren elfáradva hetedik lett.

A magyar hajó nélkül rendezett K-2 500 méteres vegyes számot a portugálok duója nyerte.

A többi döntőre vasárnap kerül sor, szombaton még a 200 méteres középfutamokat bonyolítják le Szamarkandban.