Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Andreu Dalmau

Angliában köthet ki a Barcelonától kipenderített Xavi, aki keményen üzent az utódjának

Infostart
2024. május 27. 09:57
Tovább bővült az edzőjelöltek listája a londoni klubnál.

Xavi Hernández, a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője a Sevilla elleni 2–1-es győzelemmel búcsúzott a katalán klubtól és szurkolóitól. A 44 éves szakember 2021 novemberében vette át a gránátvörös-kékek irányítását, az előző szezonban bajnoki címet és Szuperkupát nyert az együttessel. Ahogy arról az Infostart is beszámolt, a vezetőség akár már a hét elején bejelentheti utódját, aki helyi lapértesülések szerint a német Hansi Flick lesz.

Xavi az utódjának is üzent a Sevilla elleni találkozó utáni sajtótájékoztatón. „Az utódomnak annyit üzennék: szenvedni fog. Ez egy nehéz feladat, türelmesnek kell lenni. Az egyetlen dolog, ami megmenthet téged ennél a klubnál, az a győzelem” – fogalmazott.

Azonban úgy tűnik Xavi sem marad sokáig munka nélkül, ugyanis a goal.com úgy tudja,

a Chelsea tárgyalásokat kezdeményez a katalán trénerrel és ügynökével.

A londoni csapat múlt héten menesztette argentin vezetőedzőjét, Mauricio Pochettinót, aki a gyenge szezonrajt ellenére végül a hatodik helyen végzett az együttessel a Premier League-ben, a hazai kupasorozatok közül pedig a Ligakupában egészen a döntőig, míg az FA-kupában az elődöntőig jutottak.

Ha tényleg Xavira esik a választás, és megegyeznek egymással a felek, akkor Rafael Benítez és Bruno Saltor után ő lehet a Chelsea történetének harmadik spanyol vezetőedzője. Korábban arról lehetett hallani, hogy Roberto De Zerbi, Enzo Maresca, Thomas Frank és az Ipswich Townt 22 év után az angol élvonalba feljuttató Kieran McKenna is jelölt a londoni kispadra, sőt az is felmerült, hogy esetleg visszatérhet Thomas Tuchel, aki 2021-ben Bajnokok Ligáját, Európai Szuperkupát, valamint klubvilágbajnokságot nyert a Chelsea-vel.