Nyitókép: Facebook/Magyar Vívó Szövetség

Kun Anna a budapesti GP-aranyról: már a nap legelején azt éreztem, nagy eredményt érhetek el

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2024. március 17. 14:36
A tatai párbajtőrvívó a döntőben válogatottbeli csapattársát, Muhari Esztert győzte le, és először örülhetett aranyéremnek felnőtt Grand Prix-versenyen. Plásztán Attila tanítványa az InfoRádióban azt mondta, nagyon vágyott már erre a sikerre, és hatalmas önbizalmat ad neki a jövőre nézve, hogy világklasszisokat tudott búcsúztatni.

Bő öt hónappal a csuklótörése után megnyerte a budapesti párbajtőrvívó Grand Prix-t Kun Anna. A világranglista jelenlegi harmadik helyezettje 2022-ben és 2023-ban is második lett a magyar fővárosban rendezett Westend GP-n, idén viszont a dobogó legfelső fokára állhatott fel, miután a döntőben 15:11-re legyőzte Muhari Esztert. Kun Anna ezzel a 2023-as nanjingi világkupán szerzett aranyérme után immár egyszeres Grand Prix-győztesnek is mondhatja magát.

A tatai párbajtőrvívó az InfoRádió Ötkarika című műsorában azt mondta, mindenképpen bizonyítani szeretett volna a hazai közönség előtt, és nagyon örül az elért eredménynek. Mint fogalmazott, a tavalyi és a tavalyelőtti ezüstérem után

nagyon vágyott már arra, hogy végre ő legyen a budapesti GP-döntő győztese.

Kun Anna hozzátette: már a versenynap legelején úgy érezte, jó formában van, ezért önbizalommal telve lépett be a BOK-csarnokba. Végig motivált és rendkívül energikus volt, fókuszáltan vívott. „Már a nap elején azt éreztem, hogy ebből nagy eredmény születhet” – mondta Plásztán Attila tanítványa.

Úgy véli, a kétszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes olasz Rossella Fiamingo elleni asszója sikerült a legjobban – a világklasszis elleni nyolcaddöntőt 15:8-ra nyerte meg. Előzetesen azt gondolta, nehéz dolga lesz ellene, mégsem volt szoros a küzdelem, Kun Anna ellenállhatatlannak bizonyult, nem volt esélye vele szemben Fiamingónak. „Azon a meccsen nagyon jól vívtam, és

örültem neki, hogy ilyen könnyedén felül tudtam múlni egy ilyen világklasszis vívót”

– büszkélkedett a tavalyi Európa Játékokon egyéniben bronz-, csapatban pedig ezüstérmes párbajtőröző.

A folytatásban azt is megmutatta, hogy képes akár kéttusos hátrányból is fordítani, ez sem okozott neki gondot a fináléban Muhari Eszterrel szemben. Ez is jól szemléltette, hogy valóban végig magabiztos tudott maradni, egész nap kiegyensúlyozottan teljesített. Kun Anna szerint párbajtőrben a két tus hátrány könnyen ledolgozható, ezért egyáltalán nem izgult, hitt magában, és pillanatok alatt felzárkózott. Mint mondta, a döntőben sem esett kétségbe, pontosan tudta, hogy csak az számít, ki éri el előbb a tizenötödik érvényes találatot.

A tatai sportoló elmondta: nemzetközi mezőnyben sosem jó válogatottbeli csapattárs ellen vívni, hiszen akkor kiejtik egymást, ezért a Grand Prix-ken, világkupákon megpróbálják elkerülni egymást, de ez értelemszerűen nem mindig sikerülhet. Azt látta Muhari Eszteren, hogy ő is nagyon elszánt, és meg szerette volna nyerni a budapesti versenyt, ezért szerinte színvonalas döntőt láthatott a közönség.

Kun Anna elmondta: a versenyeken igyekszik nem foglalkozni a külső körülményekkel, csak magára és az aktuális ellenfelére koncentrál, de természetesen azért sokat számított, hogy ezúttal hazai közönség előtt vívott, „hozzátett a sikerhez” a szurkolók buzdítása.

„Nem véletlen, hogy négyen is érmet szereztünk ezen a hazai versenyen. Mindenki nevében elmondhatom, hogy nagy segítség volt számunkra a magyar szurkolók biztatása, és köszönjük a sok-sok támogatást, buzdítást!” – fejezte ki háláját Kun Anna.

Muhari Eszter mellett a férfiak között Siklósi Gergely is ezüstérmes lett, Koch Máté pedig bronzérmet nyert a budapesti Grand Prix-n.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kun Anna a budapesti GP-aranyról: már a nap legelején azt éreztem, nagy eredményt érhetek el
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást