Nyitókép: MTI/EPA/Ali Haider

Milyen visszavonulás? Inkább irány a Ferrari! – Lewis Hamilton bombát robbanthat

Infostart
2024. február 1. 12:41
A 39 esztendős, hétszeres világbajnok brit pilóta tizenkét év után hagyhatja el a Mercedest.

Bár Lewis Hamilton szerződése csak 2025 végén jár le a Mercedesnél, az utóbbi időben egyre több találgatás lát napvilágot azzal kapcsolatban, hogy nem tölti ki a kontraktusát, hanem már a 2024-es szezon után visszavonul vagy esetleg egy másik istállóhoz igazol. A 39 esztendős, hétszeres világbajnok pilóta egy régebbi nyilatkozatában arra tett utalást, nem igazán tudja elképzelni, hogy 40 évesen is versenyezzen a Forma-1-ben.

A brit versenyző a vártnál korábbi visszavonulásával kapcsolatban nemrég újra nyilatkozott a formule1.nl holland szakportálnak, és elmondta: „ez a forgatókönyv még mindig lehetséges”.

A Sportal azt írja, Lewis Hamilton és a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff között van egy szóbeli megállapodás, amely szerint a pilótának nincs megkötve a keze,

akár a 2025-ig szóló szerződését is felrúghatja, bármikor befejezheti F1-es pályafutását, ha már nem érez magában kellő motivációt.

Jelenleg csak Lewis Hamilton és Michael Schumacher mondhatja el magáról, hogy hétszer nyert világbajnoki címet a Forma-1-ben, a britnek pedig talán az az egyetlen komoly célja van még a sorozatban, hogy egyedüli csúcstartó legyen. Nagy kérdés, hogy képes lesz-e megszakítani Max Verstappen három éve tartó egyeduralkodását?

„Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú idő után is ugyanúgy fogom szeretni ezt a sportot.

Ez egy szeretet-gyűlölet kapcsolat, néha jobban szereted, néha kevésbé.

Azt hiszem, mindenkinél eljön egy pont, amikor elege lesz az egészből, de a szeretet akkor is ott marad. Most még élvezem, amit csinálok, de megtanultam, az életben soha nem szabad azt mondani, hogy soha” – fogalmazott sejtelmesen a jövőjével kapcsolatban a holland portálnak.

Maranello hozhatja el számára a sokadvirágzást?

Olasz és brit sajtóértesülések szerint viszont nem gondolkodik a visszavonuláson Hamilton, csak környezetváltozásra vágyik, valamint új ingerekre van szüksége, melyeket egy másik csapatnál kaphat meg igazán, ezért tizenkét év után távozhat a Mercedestől. Legfőbb kérője állítólag a Ferrari, amely Carlos Sainz helyére szerződtetné a britet, aki 2025-től szerepelhet a maranellói istálló színeiben – írja az f1vilag.hu.

A szaksajtó szerint napokon belül hivatalosan is bejelentik az álomigazolást, mivel a hétszeres világbajnok szóban már elfogadta az ajánlatot,

miután többször is egyeztetett a Ferrari ügyvezető elnökével, John Elkann-nal. Csütörtökön déli 12 óra előtt nem sokkal a Sky Sports már kész tényként közölte az X-en, hogy Hamilton 2025-ben csatlakozik a Ferrarihoz.

A 39 éves versenyző tavaly augusztusban hosszabbította meg két évvel a szerződését a Mercedesszel, de a megállapodás kilépési záradékot is tartalmaz, ami lehetővé teszi a számára, hogy akár már az idei szezon végén elhagyhassa a csapatot.

Ha tényleg megtörténik a hivatalos bejelentés, a Ferrari a Charles Leclerc, Lewis Hamilton pilótapárossal vághat neki a 2025-ös idénynek, Carlos Sainz pedig egyes értesülések szerint az Audihoz kerülhet, de vele kapcsolatban szóba került még az Aston Martin és az Alpine érdeklődése is.

Lewis Hamilton 2021-ben a második, egy évvel később a hatodik, tavaly pedig a harmadik helyen zárta a Forma-1-es vb-pontversenyt.