Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Ők a magyar indulók az atlétikai vébén

Infostart
2023. augusztus 5. 12:46
Nyilvánosságra hozta a magyar szövetség annak a 25 atlétának a nevét, akiknek az indulása már biztos az augusztus 19-én rajtoló budapesti világbajnokságon

A női gátasoknál az Európa-bajnoki ezüstérmes, országos csúcstartó Kozák Luca helye már korábban is biztos volt, mivel teljesítette a kijutási szintet. Mellette a júliusi országos bajnokságon mögötte második és harmadik Tóth Anna és Kerekes Gréta is futhat a gátasok között. A kalapácsvetőknél az ugyancsak Eb-második Halász Bence indulhat szinttel, de ott lesz a mezőnyben Rába Dániel és Varga Donát is.

A MASZ szerdán jelentette be, hogy már elérte a 25 főt a magyar vb-csapat létszáma, szombaton pedig a névsort tette közzé, illetve ismét jelezte, hogy a létszám még bővülhet, hiszen a válogatott összeállítása háromlépcsős folyamatban alakul ki. A végleges és teljes névsort kedden jelentik be.

Mindössze négy olyan szám van - férfi és női 10 ezer méter, női 3000 méteres akadályfutás és férfi rúdugrás -, amelyben biztosan nem indul magyar atléta.

A budapesti vb-t augusztus 19. és 27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban, az utcai futó- és gyalogló versenyeknek a Hősök tere ad otthont.

A már biztos magyar vb-indulók:

Az elmúlt hét magyar világbajnokait meghívták a vb-re

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Németh Balázs, a Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója meghívta az augusztus 19-én rajtoló budapesti atlétikai világbajnokságra a múlt héten vb-címet szerzett magyar sportolókat.

Németh Balázs elmondta: augusztus 22-én várják a világbajnokokat, azon az esti programon, amikor Kozák Lucának szurkolhatnak együtt. Avilágbajnokok a célegyenes legjobb székein ülnek majd.

Az előző héten a milánói vívó-világbajnokságon a párbajtőröző Koch Máté, illetve a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összetételű férfi és a Battai Sugár, Márton Anna, Pusztai Liza, Szűcs Liza összeállítású női kardcsapat diadalmaskodott, míg a fukuokai vizes-vb-n Kós Hubert férfi 200 méter hátúszásban nyert aranyat és a férfi vízilabda-válogatott is világbajnoki címet szerzett.