Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Milák Kristóf: most még alkalmazkodom a többiek úszásához

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2022. június 20. 12:19
Okosnak és összeszedettnek érzi az úszását fő száma előfutama után a vizes-vb-n az olimpiai bajnok, világcsúcstartó úszó.

A legjobb idővel jutott be a kora esti elődöntőbe 200 méteres pillangóúszásban az olimpiai bajnok Milák Kristóf (Honvéd) a budapesti világbajnokságon, a döntő ebben a számban kedd este lesz.

"Jó volt, igazából leúsztam. Komolyan és szerényen, mint a képességeim, hozzáálltam a ma reggelhez. Nézegettem az előző futamban is, hogy ki hogy úszik és mennyire veszi komolyan. Azt kaptam, amit vártam" - értékelt az InfoRádiónak a világklasszis úszó, aki elmondása szerint "szokásához híven húzta be az első helyet".

Laza úszás azért nem volt, szerette volna komolyan venni az úszást, be akart melegíteni az egész világbajnokságra is, miközben tartalékolnia is kellett, mivel ezt a nehéz számot még a hétfő délutáni programban is le kell úsznia a középdöntőben, utána következhet csak a döntő.

Okos, összeszedett úszás volt az övé meglátása szerint, délután is hasonló időre készül, és akkor "sima döntőbe jutás" lesz.

A vasárnapi pihenőnap bevallása szerint jót tett, nem hiába mondott le a 200 gyorsról és az 50 pillangóról, "más a prioritás".

A középdöntőben még "alkalmazkodni fog" a többiek úszásához abban, hogy mennyire kell komolyan venni.

A szám másik magyarja, Kenderesi Tamás szintén ígéretes eredménnyel, a nyolcadik idővel tagja a középdöntős mezőnynek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vizes-vb - Milák Kristóf a 200 m pillangó előfutama után
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást