Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Teljes mellszélességgel kiáll Turi György mellett a klubja

Infostart
2021. december 3. 14:08
A Kőbánya SC közleményben tudatta, hogy a klub elnöksége a bántalmazással vádolt edző ügyében meghallgatást tartott, és az alapján alaptalannak érzik a támadásokat, ezért bizalmukról biztosították Turi Györgyöt.

„A Kőbánya Sport Club elnöksége a Turi György mesteredző körül kialakult helyzet okán rendkívüli elnökségi ülést tartott – szól a közlemény. – Az ülésen meghallgatták a szakosztály edzőit, jelenlegi és korábbi sportolóit, szülőket, akik feltett kérdésre határozottan megerősítették, hogy a 2014 óta eltelt időszakban (többen arról is nyilatkoztak, hogy sem 2014-et megelőzően) semmilyen fizikai bántalmazásról, vagy lelki terrorról nem volt tudomásuk az uszodai foglalkozások alatt, állításuk és tapasztalatuk szerint ilyen nem volt. Az elnökség tagjai is nyilatkoztak arról, hogy sem szülő, sem sportoló, sem edző nem jelzett ebben az időszakban olyan problémát, ami Turi György ellen a sajtóban megjelent nyilatkozatokat megerősítené.”

Mint írják, az elnökség nem nyomozóhatóság, nem célja a múlt átírása és több évtizede történt események kivizsgálása sem. Egyhangúlag határozatot hoztak az ügyben.

  • „A Kőbánya SC elnöksége deklarálja, hogy 2014-es megbízatásuk óta eltelt időben sem sportolótól, sem szülőtől, sem edzőtől soha semmilyen panasz vagy információ nem jutott tudomásukra arról, hogy Turi György bármelyik úszóval szemben helytelen magatartást tanúsított volna. Az elnökség az úszószakosztály edzői, versenyzői és szülők meghallgatása után az ügyet lezártnak tekinti és tudomásul veszi, hogy a 2019-ben elhatározott szakosztályon belüli szakmai stáb feladatkörének és munkavégzésének átalakítása fokozatosan megtörténik.
  • Az elnökség az elhangzott nyilatkozatok alapján igaztalannak, rendkívül méltánytalannak és végtelenül igazságtalannak tartja a Turi György úszószövetségi funkcióiról történő lemondását kikényszerítő sajtótámadásokat.
  • Turi György élvezi az egyesület elnökségének, az edzői kollektívának, a versenyzőknek és a gyermeküket a KSC-be úszni hozó szülőknek a bizalmát. Az egyesület elnöksége semmilyen okot nem lát arra, hogy Turi Györgytől az egyesület úszó szakosztályának vezetőjétől a bizalmat megvonja”

– fogalmaz a határozat.

Turi György korábbi tanítványa, az idei tokiói játékok után visszavonuló olimpiai érmes, világ- és Európa-bajnok Cseh László, a Kőbánya SC egykori úszója a 24.hu-nak adott október végi interjújában azt mondta, lelki terrort, fizikai fenyítéseket kellett elszenvedniük a Kőbánya SC-nél Turi György edző irányítása alatt.

A világ- és Eb-bronzérmes Kozma Dominik ezután arról számolt be a Blikknek, hogy kokikban, lelki terrorban volt részük az úszóknak Kőbányán, előfordult, hogy valakit a hajánál fogva húztak ki a vízből, és több úszó is hasonló attricitásokat idézett fel.

Nyolc éve maga Turi György ismerte el a Blikknek adott nyilatkozatában, hogy nevelési céllal régebben megütötte tanítványait: „Egerszegi Krisztina is kapott pofonokat. Más is. Elismerem, ha szükségét éreztem, eljárt a kezem, de csakis a sportolók érdekében. Nevelési célzattal. Ne úgy képzelje el, hogy ütöttem-vertem ezeket a gyerekeket. Azok az el-elcsattanó pofonok szükségesek voltak, és ezt még Niki is elismerte. Természetesen ma már más világ van, a társadalom szigorúbban ítél meg egy-egy ilyen esetet, szóval ezt a módszert kiiktattam a pedagógiai eszköztáramból.”

A Kőbánya SC közleménye: