Nyitókép: Bryn Lennon - Formula 1/Getty Images

Már vasárnap világbajnok lehet Verstappen, mégis Hamilton az esélyes

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2021. december 2. 20:40
Új pályán rendezik Szaúd-Arábiában a Forma–1-es szezon utolsó előtt futamát, és ez alapvetően befolyásolhatja az erőviszonyokat.

Már vasárnap Forma–1-es világbajnok lehet Max Verstappen, ugyanakkor Szaúd-Arábia első sorozatbeli versenyhétvégéjének éppen nagy riválisa, a címvédő Lewis Hamilton lehet a fő esélyese. Két futammal a szezon vége előtt nyolc pont a Red Bull holland pilótájának előnye, a mezőny pedig Dzsiddában, egy új pályán csap össze.

Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor arra hívta fel a figyelmet, hogy a körülmények alaposan megnehezíthetik a csapatok feladatát, mert a frissen épített pályán nagy lehet a kosz, a por, és ez alapvetően befolyásolhatja a versenyhétvégét.

A pálya vonalvezetése alapján inkább a Mercedes lehet előnyben Szaúd-Arábiában és jövő hétvégén a szezonzáró abu-dzabi versenyen is, Verstappen ugyanakkor az idény második felében is remekül mentette a menthetőt, amikor nem tudott nyerni – tette hozzá Wéber Gábor.

Verstappen már most világbajnok lehet, ehhez azonban az első vagy a második helyen kell célba érnie úgy, hogy Hamilton nem vagy alig szerez pontot Dzsiddában. Ehhez képest a Mercedes brit pilótája az interlagosi száguldásán használt, a riválisáénál jóval frissebb motort használhatja. Ha nyer, és a leggyorsabb körért járó pontot is megszerzi, akkor a két sztár pontegyenlőséggel várhatja majd a szezon utolsó versenyét.

A fogadóirodák már egyöntetűen Hamiltont ítélik esélyesebbnek, a hétszeres világbajnok ugyanakkor biztosan csak úgy szerezheti meg nyolcadik címét, ha a Brazíliában és Katarban aratott magabiztos sikere után a hátralévő két versenyt is megnyeri. Minden más esetben több mint nyolc ponttal kellene felülmúlnia Verstappent az utolsó két verseny összevetésében, a pontegyenlőség ugyanis a több szezonbeli futamgyőzelemmel záró holland pilótának kedvezne a végelszámolásnál.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Már vasárnap világbajnok lehet Verstappen, mégis Hamilton az esélyes
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást