Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kozma Dominik: olykor a hajánál fogva húzta ki az edző az úszót a vízből

Infostart
2021. november 2. 17:20
Cseh László után a vb-bronzérmes úszó is megerősítette, gyerekek ezreit sanyargatták az edzők az eredményekért.

Ismeretes, Cseh László nemrégiben megrázó interjúban beszélt arról a lelki terrorról, fizikai fenyítésekről, amiket az úszóknak el kellett szenvedniük a Kőbánya SC-nél Turi György edző irányítása alatt.

Most a világ- és Eb-bronzérmes Kozma Dominik beszélt kőbányai éveiről a Blikknek. „Sajnos a legtöbb helyen nem úszókat, katonának nevelnek. A magyar úszósport még mindig ott tart, hogy a túlterhelésben hisz, aztán az ebből fakadó sérülések után semmilyen felelősséget nem vállal a klub, az edző. Nagyjából érzed, mikor van az a pont, amikor az edzés már nem visz előre, de a kiabálást ugyanúgy megkapod. Volt, hogy a hajánál fogva húzta ki az edző az úszót a vízből, sajnos ilyet is láttam. Az esetemben időnként a családi problémáinkat fűzték össze a teljesítményemmel, és utána megkaptam, hogy minden azért van, mert gyenge vagyok” – emlékezett vissza.

A fenti módszerből kijöhet egy-egy Egerszegi Krisztina vagy Cseh László, a kérdés, hogy ennek mi az ára.

Gyermekek ezreiről van szó, és csak nagyon kevesen jutnak el arra a szintre, hogy utólag talán azt mondják, megérte

– tette hozzá a sportoló.

Az úszószövetség elnöke mindent megtesz, hogy ehhez hasonló esetek manapság már ne történhessenek meg. 2018-ban megalapították a gyermekvédelmi bizottságot, van gyermekvédelmi biztos, és egy 24 órás, online bejelentő vonalat is létrehoztak, amelyen keresztül a verbális és a testi bántalmazásokat, zaklatást jelezni lehet. Van etikai kódexük, illetve edzői és szülői viselkedési szabályzatuk is az úszóknak – sorolta Wladár Sándor a lapnak. „Minden évben van 2-3 bejelentés, amelyeket alaposan kivizsgálunk. Szerencsére súlyos ügyünk nem volt. Ma már más világot élünk” – fogalmazott.