Nyitókép: MTI/EPA/ANP/Koen Van Weel

Max Verstappené a pole pozíció Zandvoortban - íme a rajtsorrend

Infostart / MTI
2021. szeptember 4. 17:03
A hazai közönség előtt szereplő Red Bull-pilóta nyerte a Forma-1-es Holland Nagydíj szombati időmérő edzését.

A 23 éves holland pilótának ez az idei hatodik és pályafutása 10. pole pozíciója, sikerét a zandvoorti pályán hatalmas üdvrivalgással ünnepelte a túlnyomó részt narancssárgába öltözött szurkolótábor.

Verstappen mögött - 38 ezredmásodperccel lemaradva - a címvédő és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) végzett másodikként, míg a harmadik rajtkocka a másik Mercedest vezető finn Valtteri Bottasé lett.

A koronavírus-fertőzés miatt ezt a futamot kihagyni kénytelen Kimi Räikkönent helyettesítő Robert Kubica a 18. pozíciót szerezte meg, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Aston Martin), valamint Verstappen csapattársa, a mexikói Sergio Pérez pedig meglepetésre már az időmérő első szakaszában kiesett.

A kvalifikációt kétszer voltak kénytelenek félbeszakítani, mindkét alkalommal piros zászlóval, előbb ugyanis George Russell, a Williams brit versenyzője, majd pedig csapattársa, a kanadai Nicholas Latifi csúszott ki és csapódott a gumifalba.

A 72 körös Holland Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol.

A teljes rajtsorrend

1. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

2. sor:

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

3. sor:

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)

4. sor:

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

Esteban Ocon (francia, Alpine)

5. sor:

Fernando Alonso (spanyol, Alpine)

Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)

6. sor:

George Russell (brit, Williams)

Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

7. sor:

Lando Norris (brit, McLaren)

Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

8. sor:

Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)

Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

9. sor:

Sebastian Vettel (német, Aston Martin)

Robert Kubica (lengyel, Alfa Romeo)

10. sor:

Mick Schumacher (német, Haas)

Nyikita Mazepin (orosz, Haas)