Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Marco Rossi elárulta, mire a legbüszkébb

Infostart
2021. szeptember 1. 16:20
A szövetségi kapitány nyugodtan várja a vb-selejtezőket, bár néhol irreális elvárásokkal találkozik, tudja, hogy a csapata fejben is rendben van.

„Egy futballedző mindig nyomás alatt van” – mondta széles mosollyal Marco Rossi, az őszi vb-selejtezőkre készülő magyar válogatott kapitánya a Molcsapat.hu-nak nyilatkozva.

Az olasz szakember arra a kérdésre adta a fenti választ, hogy mennyire érzi a közvélemény nyomását az Európa-bajnokságon bőven erőn felül teljesítő csapat eredményei miatt.

„Érzékelem a lelkesedést, ami néhol talán kicsit irreális is, de ez is csak azt jelenti számomra, hogy a szurkolók a csapatom mögött állnak.

És hogy edzőként nehéz feladat-e a játékosok mentális fittségének fenntartása? Nos, annyit leszögezhetek, hogy sokkal nehezebb sorozatos vereségek után megemelni a morált, mint magasan tartani a sikerek után” – tette hozzá nevetve.

Marco Rossi azt is elmondta, őt kevésbé ragadta magával az eufória az Európa-bajnokság után, mert bár rendkívül büszke a csapatára, edzőként nem lehet elégedett a kieséssel.

A cél tehát továbbra is az, hogy a válogatott játékának színvonalát folyamatosan eleve az eredményeik is javuljanak.

A szövetségi kapitánynak meggyőződése, hogy nincs határ azzal kapcsolatban, hogy meddig lehet eljutni a magyar válogatottal, még úgy is, hogy alig vannak topligás játékosok. „Aki bekerül a válogatottba, annak tudnia kell, hogy nemcsak a maximumot kell adnia, de folyamatosan fejlődnie is kell” – magyarázta.

A magyar válogatott sorrendben Anglia (itthon), Albánia (idegenben) és Andorra (itthon) ellen folytatja vb-selejtezős szereplését. A várható eredményeket illetően Rossi leszögezte:

„előre semmit nem írok alá, még egy olyan kiváló csapat ellen sem, mint Anglia.”

Úgy gondolja, nemcsak játékban és eredményekben lépett előre a válogatott az utóbbi időben, hanem mentálisan is, így pedig már nem olyan könnyű őket megtörni. „Megvan bennünk az a fajta bátorság, ami az ilyen helyzetek kezeléséhez kell.”

Marco Rossi mások mellett arról is kitért, hogy a legnagyobb sikerének azt tartja, hogy sikerült elhitetne a játékosokkal, hogy bármire képesek lehetnek. „Sokszor elmondtam, mi nem vagyunk sztárcsapat, nincs olyan klasszisunk, aki bármikor kihúz minket a csávából, ezért mindig is az volt a célom, hogy megtaláljuk azokat a tényezőket, amikkel az ellenfelek fölé tudunk nőni.

Ez lett a csapatunk egysége, fegyelmezettsége és elszántsága,

és boldog vagyok, hogy ezeket az erényeket szinte kivétel nélkül mindig a pályára teszi a csapatom” – emelt ki.

A magyar válogatott szeptember 2-án, csütörtökön (20.45) Angliát fogadja a Puskás Arénában, három nappal később (18.00) Albániában lép pályára, majd újabb három nappal később (20.45) Andorrát fogadja Budapesten. A mieink három forduló után az I csoport második helyén állnak a hibátlanul rajtoló angolok mögött.