Nyitókép: MTI/EPA/Zipi

A Szuperligát elhagyó kluboknak 300 millió eurós büntetést kellene fizetniük

Infostart
2021. április 23. 13:40
Az európai futball felbolygató vállalkozás résztvevői sajtóhírek szerint súlyos szerződést írtak alá.

Vasárnap este robbant a bomba: Európa 12 neves futballklubja új sorozatot indít. Az Európai Szuperliga (ESL) valóra válni látszó ötlete hamar zuhanórepülésbe fordult, a politikai, a szakmai és a szurkolói nyomás hatására a klubok egymás után hátráltak ki az új szervezetből. Legalábbis a nyilatkozataik szerint.

A katalán Sport ugyanis arról ír, hogy hivatalosan még a 12 alapító egyike sem mondta fel a vasárnap aláírt szerződést, és ennek igen csak súlyos oka van: a megállapodás szerint

bármelyik csatlakozó klubnak, amely elhagyja a Szuperligát, 300 millió eurós büntetést kell fizetnie.

Ami azért még a legtehetősebb klubok esetében is az éves költségvetés fele-harmada, tehát tulajdonképpen kifizethetetlen.

Ezt a kikötést a szerződésbe állítólag mások mellett Florentino Perez, a Real Madrid és az ESL elnöke szorgalmazta, mert úgy érezte, hogy az angol klubok nem elég eltökéltek az új szervezet életre hívásában.

A 300 milliós fájdalomdíj vélhetően összefügg azzal a 3,5 milliárd eurós gigahitellel, amelyet a Szuperliga a JP Morgantől akart felvenni, mert ez lehetett volna a törlesztés fedezete, ha esetleg valamelyik résztvevő kihátrál a ligából. Nagy kérdés, hogy most, amikor a befektetési bank is visszalépett, jogosan követelhető-e a távozóktól a hatalmas összeg.

A húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között hat angol, valamint három-három olasz és spanyol klub volt. Elsőként kedd este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép a szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. Szerda délutánra az Atlético Madrid, az Internazionale és az AC Milan lépett vissza, a Juventus pedig ekkor már az ESL megvalósítását bizonytalannak értékelte. Az alapító klubok közül így csak az FC Barcelona és a Real Madrid nem változtatott hivatalosan az álláspontján.