Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Sós Csaba Szabó Szebasztiánról: több mint ígéretes

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2020. november 29. 18:55
Bár nem olimpiai számban teljesített a világcsúcs közelében, idén ősszel összességében is tovább tudott fejlődni a honosított Szabó Szebasztián a Nemzetközi Úszó Liga budapesti sorozata alapján – fejtette ki az InfoRádiónak Sós Csaba, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki arról is beszélt, információi szerint a szervezők anyagi nehézségei nem a versenyzőket érintik.

Jelen helyzetben különösen értékes volt, hogy egyáltalán valamilyen versenysorozatot megrendezhettek – fogalmazott az InfoRádiónak Sós Csaba a hat hétig tartó ISL-sorozat után. Mindez, hogy Magyarországon, a Duna Arénában történhetett, mindenképp egy külön rangot jelent a nemzetközi életben, és a versenyezők végre lemérhették – kiváltképp, hogy sorozatversenyről volt szó –, milyen állapotban vannak, mert egy-egy jó időt még csak lehet úszni akkor is, ha az ember nem teljesen felkészült, hosszabb távon viszont már nem.

A szövetségi kapitány azt is megjegyezte, legjobb tudomása szerint

a versenyzők maradéktalanul megkapták és megkapják a pénzüket,

és az, hogy a verseny rendezője és finanszírozója esetleg nehézségekkel küzd, elképzelhető, de pontos információi erről nincsenek. Ennek ellenére nagy öröm, hogy legalább egy versenysorozatot lehetett rendezni a járvány közepette, az pedig külön öröm, hogy Budapesten - tette hozzá.

Az 50 méter pillangón világcsúcs közeli eredményt elérő Szabó Szebasztián kiváló teljesítményére kitérve megjegyezte: az, hogy valaki javul, és ezt sorozatban ismétli, versenyről versenyre jobban úszik, az több mint ígéretes. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy nem olimpiai számról van szó, a rajtot és a fordulót teljesítve összesen 20 métert úsznak, míg egy 50 méteres medencében 35-öt, ez már majdnem a duplája, de még mindig nem olimpiai szám. Azonban Szabó Szebasztián jól úszott, 100 gyorson és 100 pillangón is egyéni csúcsot, ezek pedig már „masszívab olimpiai számok”. Hogy ez mit ér, a decemberi országos bajnokság kérdése, de Sós Csaba úgy érzi,

a fiatal úszó kiváló állapotban és formában versenyzett, és minden jel a fejlődésére utal, ami nagy öröm.

A teljes interjú a Vegyesúszás magazin november 26-i adásában hallgatható meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sós Csaba Szabó Szebasztiánról: több mint ígéretes
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást