Nyitókép: MTI/Varga György

Szabó Tünde a sport újraindulásáról: a magyarok a világ élén járnak

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2020. augusztus 12. 14:11
A sportért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélekedett, hogy a magyar sportolók túllendültek az olimpia halasztásán, és előre hozott pihenéssel reagáltak a váratlan helyzetre. A teniszbotrányról is elmondta a véleményét.

A magyar sportélet szereplőinek többsége alkalmazkodott a koronavírus elleni védekezéshez, és sokan már túl is léptek a fő nehézségeken - vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

"Márciustól át kellett állni, a NOB pedig meghozta a jó döntést az olimpiával kapcsolatban, az egyéves halasztást. Fájó pont ez a sportolóknak és nekünk, magyaroknak is, de azt hiszem, hogy túllendültünk rajta" - mondta.

Szerinte nagyon fontos volt az, hogy

a motivációt fent lehessen tartani azok után, hogy egy kemény edzésidőszak végén, a versenyidőszak elején érkezett az olimpiahalasztás híre,

de sokan a pihenőidő előrehozatalával reagáltak, és mostanra már mindenki benne van a munkában, felkészülési versenyek vannak, és az általa ismert részeredmények is "nagyon biztatóak" most.

"Én azt vallom: ha a világot nézzük, a magyarok most kifejezetten az élen állnak" - adott hangot bizakodásának a sportpolitikai terület vezetője.

A teniszbotrányról

Szabó Tünde a teniszszövetségi átalakulásról is beszélt. Ismert, milliárdos adósságot hagyott hátra a sportág előző krémje, a tisztújítás alkalmával pedig a korábbi miniszter Lázár Jánost választották a teniszsport első emberévé.

Komoly feladatnak és kiemelt felelősségnek nevezte egy-egy sportági szövetség vezetését, amibe az állami sportvezetés nem avatkozhat bele.

"A tisztújító közgyűlést megelőzően egyeztettem Lázár Jánossal, nagyon örülök neki, hogy ő ezt elvállalta, és hogy

ilyen vezetőképességű, sportszerető ember

lett a Magyar Tenisz Szövetség vezetője. Felvázolt egy programot, amelyet szeretne teljesíteni. Az első időszaknak - és ez nagyon fontos - arról kell szólnia, hogy Lázár János a stabilitást megteremtse, megnyugvást hozva a sportág képviselői számára" - utalt ő is a hírek szerint 3,5 milliárd forintos adósságra.

Kiemelte, a világ egyik legnépszerűbb sportágáról van szó, amelynek magyarországi sorsát a közelmúltban befolyásolta, hogy "elszámolási nehézségek támadtak",

"Az, hogy egy sportág vezetése feláll, és új lendülettel, tiszta lappal tud indulni, ez is egy óriási lehetőség és eredmény, amelyet a teniszsportág képviselői elértek, támogatólag állok mellettük, nagyon szeretném, hogy csak arról szóljon a tenisz, ami a világban is látható. Vannak sikeres sportolóink, minden városban szeretnénk megteremteni annak a lehetőségét, hogy egy ilyen népszerű sportágat mindenki kipróbálhasson" - fogalmazott az államtitkár, ígérte, Lázár Jánosnak megadnak minden támogatást.

A teljes beszélgetést alább meghallgathatja.