Nyitókép: MTI/AP/Pool/Leonhard Foeger

Szakértő: Briatore vagy Berger lehetne a Ferrari megmentője

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2020. július 25. 16:47
Három futam után máris átszervezi a Ferrari a Forma–1-es világbajnokságban szereplő csapatát.

A Racingline.hu főszerkesztője szerint a Ferrari átszervezés kicsit „eső után köpönyeg”, illetve kapkodás.

Visszatekintve a múltra, Vámosi Péter nagyon elhibázott döntésnek nevezte Maurizio Arrivabene menesztését, és hogy a helyére kinevezték csapatfőnöknek az addig a motorfejlesztési részlegen tevékenykedő Mattia Binottót. Nem azért, mert Binotto annyira rossz szakember lenne, hanem mert azon felül, hogy túlterhelték, valójában ilyen feladatkört korábban nem látott még el, amibe

elképesztően belebukott, és emiatt elképzelhető, hogy végérvényesen távoznia kell a Ferraritól

– fogalmazott a szakértő, aki nem feltétlenül tartaná ezt jó opciónak, hiszen alapvetően egy technikai emberről van szó, akimég viszonylag a fiatalabb korosztályba tartozik.

Vámosi Péter szerint ugyanakkor mindenképpen lépnie kell a Ferrarinak, ahogyan azt már Luca di Montezemolo egykori elnök is jelezte, aki Niki Laudával, valamint Michael Schumacherrel is az olasz istálló egyik legnagyobb sikerkovácsa volt. Mint fogalmazott, „egyszerűen katasztrofális azt látni, hogy mi folyik a cégnél”.

A Racingline.hu főszerkesztője szerint áttörést hozhatna például Flavio Briatore visszatérése, hiszen nem igazak azok a hírek, hogy „örök életre plusz egy évre” el lenne tiltva a Forma–1-től, illetve a Ferrari egykori pilótáját, Gerhard Bergert is alkalmasnak tartaná arra, hogy összerántsa a csapatot.

1–1

Ami a ferraris pilótákat illeti, hetek óta arról cikkezik a sajtó, hogy Sebastian Vettellel mi lehet, mehet-e a Racing Point csapatához, amely jövőre már Aston Martin lesz. Emellett kérdéses, Charles Leclerc hogyan bírja a mostani nyomást, tekintve, hogy az utóbbi két versenye pocsékol sikerült.

Vámosi Péter a német versenyzővel kapcsolatban úgy fogalmazott, nyilvánvalóan egyik fél sem erősíti meg a hírt, amíg a tinta meg nem száradt a papíron. Úgy véli, Vettelben ugyanakkor benne van a bizonyítási vágy, ami jól is elsülhet, és ez az ami az ő malmára hajtja a vizet házon belül is, a Charles Leclerc elleni csatában, és a végén esetleg majd úgy néz ki a közösen töltött két évük, hogy: 1–1.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Átszervezések a Ferrarinál
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást