Nyitókép: MTI/EPA/Alessandro Di Marco

Nyertek a „zebrák”, de nem a Juve, amely így még nem bajnok

Infostart
2020. július 23. 21:54
A Juventus nem hogy nem nyert Udinében, a Serie A első csütörtöki mérkőzésén, hanem 2-1-re kikapott. Előnye hatpontosra csökkent a második helyezett Atalantával szemben, de már csak kilenc pontot lehet szerezni, három forduló van hátra. Amennyiben a 38. forduló után a Juve és az Atalanta pontegyenlőséggel állna, a címvédő marad a bajnok.

A Juventus azon a napon biztosíthatta volna be a bajnoki elsőségét, amelyet hívei azt ünnepelték, hogy kereken 3000 napja csak a Juvenus Olaszország bajnoka.

Udinében a hazaiak játszottak a „zebra” mezben, a Juve két szerelésbe jut.

Az első félidő hajrájában a holland De Light 22 méterről bevette a hazaiak kapuját, így a szünetben a torinói csapat úgy állt, hogy a nap végén bajnok lesz. Ám az Udinese a második játékrészben fordított, előbb Nesztorovszki kiegyenlített, majd a 92. percben az elefántcsontparti Seko Fofana – miközben még egy „kötényt” is adott a holland gólszerzőnek – belőtte az Udinese második győztes gólját.

Folytatás már péntektől, az Atalanta az újrakezdés óta még veretlen, nagy formában lévő AC Milan ellen játszik a Saqn Siróban. A Juventus ellenfele vasárnap este, Torinóban, a Sampdoria lesz. Továbbra is a saját kezében van a sorsa: ha nyer, biztosan bajnok.