Nyitókép: police.hu

Új részleteket árultak el a tótvázsonyi bringáshorrorról

Infostart
2020. július 17. 19:03
Majzik Achilles négy bordája és lapockája is eltört, mert nem akart rábiciklizni az előtte elterülő kerékpárosokra.

Négy bordája és a lapockája is eltört, és légmelle miatt egy csövet is beültettek a mellkasába a kecskeméti Majzik Achillesnek, aki egy hétvégi, Balaton-környéki országúti kerékpárverseny egyik bukója volt az 50-ből, 70 kilométer/órás sebességnél. Azóta is a veszprémi kórházban fekszik, de állapotáról már maga tudott beszámolni a Kesport.hu portálnak.

Mivel az eszméletét nem veszítette el, így a horrorfilmbe illő bukásról is be tudott számolni a lapnak.

Szerinte az volt a legelső probléma, hogy egy lejtőn rajtoltatták el a mezőnyt, nem pedig annak az alján. Egy nagyobb boly mögött haladt, a harmadik kilométeren történt a bukás, amit - hiába tartott távolságot - nem tudott "érdemben" kikerülni, csak a szalagkorlát felé, mert az út teljes szélességében bringások feküdtek már egy S-kanyarban. A kerékpárja egy szalagkorlátban akadt el, a teste pedig addig csúszott a korláton, amíg

egy kiálló fémdarab megakasztotta, majd feldobta

és az árokba zuhant a sportoló, ott volt a mentők kiérkezéséig, mert nem tudta megmozdítani a fejét.

Kecskeméti kerékpárklubja, a KES vezetője, Sáfár Tamás szerint "értelmezhetetlen" baleset történt, amit a Magyar Kerékpáros Szövetség által felállított bizottságnak kell tudnia megmagyarázni.

Óvatosan fogalmazott, de szerinte az biztos, hogy "ha a nyomvonal fordított lett volna, és a veszélyes lejtőn nem lefelé, hanem felfelé megy a mezőny, akkor elkerülhető lett volna a baleset", illetve lehetett volna csúsztatott, vezetett rajt is, és akkor nem tömörül így össze a mezőny ekkora sebességnél.