Nyitókép: MTI/EPA/Diego Azubel

F1: ha egyeseknek fájdalmas áron is, de jobb futamokat kaphatunk

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2020. június 16. 18:52
Továbbra is erősen bizonytalan, hogy miként alakul az őszi versenyszezon a Forma–1-ben a szeptember 6-i Olasz Nagydíj után. A legfrissebb elképzelések szerint két kínai futamot is rendezhetnek, de a sanghajiak egyelőre kivárnának a döntéssel.

A Forma-1-es világbajnokság irányítói felajánlották Kínának, hogy az idén a sanghaji pályán két nagydíjat is rendezzen, de döntés még nem született. A Kínai Nagydíjra eredetileg április 19-én került volna sor, de a koronavírus-járvány miatt későbbre halasztották.

A Racingline.hu főszerkesztője szerint a kínai helyszín azért izgalmas gyakorlatilag valamennyi gyártó számára, mert egy elképesztően nagy piacot jelent. Ha pedig ott valaki nincs jelen, és nem tudja bizonyítani, hogy ő a legjobb, a kínaiak szinte nem fognak tőlük autót venni.

Vámosi Péter szerint ez szinte kivétel nélkül minden szériára érvényes, nem véletlen, hogy korábban a túraautó-világkupa is készült a kelet-ázsiai országba, ugyanakkor elképesztően nagy költségcsökkentést jelent az azzal kicsit hadilábon álló csapataiknak, hogy végül Európára koncentrálnak. És ugyan a Forma–1 más léptékű mind üzletileg, mind anyagilag, könnyen

elképzelhető, hogy egyáltalán nem lesz ázsiai turné

– tette hozzá a szakember.

Megjegyezte, ennek a pozitív hozadéka elsősorban az lehet, hogy immáron tíz éve hallani a rajongók részéről, hogy az F1 végtére is egy európai sportág, amely most így „visszatérhet a bölcsőjébe”, mindamellett, hogy a szezon várhatóan a Bahreini és Abu-Dzabi Nagydíjjal fejeződik majd be.

Vámosi Péter szerint kicsit újra meg kell találnia a gyökereit a versenysportnak, akár még a pályák szintjén is,

a költségcsökkentés hatására azonban elképzelhető, hogy jobb futamokat fognak kapni a sport szerelmesei,

még ha ez némiképp szembe is megy a gyári Forma–1-es elképzelésekkel, és a mérnököknek, valamint a különleges megoldásokat kedvelő nézőknek fájó pont is.

Az egyre többet emlegetett hockenheimi futammal kapcsolatban kifejtette: miközben a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media kivár, a pálya viszont sürgeti a döntést, ami nem csoda, hiszen „a németek szeretnek mindent időben tudni, hogy jól és megfelelő minőségben tudjanak szervezni bármit”. Hockenheim mellett viszont a portugálok is bejelentkeztek, ahol csaknem negyed évszázada nem volt F1-verseny.

A Racingline.hu főszerkesztője szerint nagyon sok változás és „matematika” lesz mind a vírus terjedése miatt, illetve adott esetben sima politikai és sportpolitikai okokból kifolyólag.

Tisztán ebben a kérdésben júliusban, az első dupla hétvége, így a Magyar Nagydíj után láthatunk

– tette hozzá.

A szezon július 5-én rajtol Ausztriában. Két héttel később rendezik a Magyar Nagydíjat. Egyelőre nyolc futam biztos, de a szervezők 15-18 nagydíjjal terveznek.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
F1: két Kínai Nagydíj lehet? – Vámosi Péter
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást