Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Eldőlt, mikor érkezik a Hungaroringre az F1 mezőnye

Infostart
2020. június 2. 11:22
Nem kell sokat várni a Magyar Nagydíjra.

Július 19-én versenyez a Forma-1-es világbajnokság mezőnye a Hungaroringen - derült ki a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media keddi közleményéből, amely a koronavírus-járvány miatt csak júliusban elrajtoló idény első nyolc versenyhétvégéjét tartalmazza.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által is elfogadott naptár szerint július első két hétvégéjén az osztrák Spielbergben, a Red Bull Ringen két versenyt is rendeznek, majd a csapatok Magyarországra utaznak.

„Több mint két hónapon keresztül tartottak az egyeztetések, jó néhány dátum szóba került, és végül a versenyünk a július 19-ei időponttal került a Formula 1-es világbajnokság naptárába – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Cégünk végig rugalmas volt, hiszen a pályánk készen áll, bármikor tudunk versenyt rendezni, és mindenképp szerettük volna megtartani a 35. Magyar Nagydíjat. A zárt kapus verseny során a járványügyi előírásokat szem előtt tartjuk, folyamatosan egyeztetünk az illetékes hatóságokkal, hiszen nemcsak jó versenyt akarunk rendezni, de azt is szeretnénk, hogy a paddockban mindenki biztonságban érezhesse magát.”

A különleges körülmények között tartandó Magyar Nagydíj háttérmunkái folyamatosan zajlanak, a szervezés kihívásairól csütörtökön adnak bővebb tájékoztatást.