Nyitókép: Pixabay

A meggyilkolt újságíró menyasszonya levelet írt a Newcastle szurkolóinak

Infostart
2020. május 21. 10:20
A meggyilkolt Dzsamál Hasogdzsi újságíró menyasszonya találkozni szeretne a Premier League vezetőjével, hogy megvitassák a Newcastle 300 millió font értékű átvételét. A tervek szerint a vevő a szaúdi koronaherceg, Mohammed Bin Szalman, akinek környezetét a gyilkosság megrendelésével vádolják.

A Daily Mail beszámolója szerint Hatice Cengiz korábban nyílt levelet írt a Newcastle-szurkolóknak, amelyben megkérte őket, hogy mérlegeljék, vajon a klub folyamatban lévő felvásárlása-e számukra és a város számára „a megfelelő út a kétségbeesésből”.

Cengiz most egy lépéssel tovább kíván lépni, amikor Masterstól kért találkozót. Mint ismert, a „Szarkák” egy ellentmondásos, 300 millió fontos megvétel előtt áll, amelyet egy csoport a Szaúdi Állami Beruházási Alap révén támogat.

Számos szervezet fejezte ki aggodalmát az új tulajdonossal kapcsolatban, köztük az Amnesty International, bírálva Szaúd-Arábia az emberi joggal kapcsolatos politikáját.

Az egyik nevezetes és emlegetett eset a Washington Post újságírójának, Dzsamál Hasogdzsinak a meggyilkolása. akit 2018. október 2-án Isztambulban öltek meg, miután belépett a szaúdi konzulátusra, hogy papírokat szerezzen esküvőjéhez török menyasszonya, Cengiz számára. Törökország 20 gyanúsítottat vádolt, köztük Mohammed bin Szalman szaúdi koronaherceg két korábbi szövetségesét.

Cengiz írt a Newcastle szurkolóinak, hogy kérve őket, vegyék fontolóra milyen következményekkel járhatna a vásárlás. „A híres labdarúgóklub történetének egy döntő időszakában írok – kezdte. – Mohammed bin Szalman koronaherceg, Szaúd-Arábia abszolút uralkodója óriási pénzösszegért kívánja átvenni a klubot. Tudom, hogy sokakat megkísért az ajánlatával, amely reményt ad, hogy az egyesület kiszabaduljon a szörnyű helyzetből, amelyben oly sok éven át volt. De a koronaherceget azzal vádolják, hogy megrendelte Dzsamál megölését. Minden hiteles vizsgálat rávilágított a felelősségére. Arra kérem önöket, hogy gondolkodjanak el, vajon valóban Mohammed bin Szalman ajánlatának elfogadása a megfelelő út-e a klubjuk és városuk számára?”