Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Megjött a magyar úszólegenda koronavírusteszt-eredménye

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2020. április 8. 15:13
Cseh László megúszta a koronavírust - és a 200 vegyes olimpiai szintidejét is.

Negatív lett a koronavírustesztje Cseh Lászlónak, aki ennek ellenére önkéntes karanténba vonult törökországi edzőtábora után. A világbajnok úszó erről az InfoRádió Ötkarika című magazinműsorában beszélt.

"Próbáltam kerülni az embereket. Szerencsére mindkét tesztem negatív lett, de ez csak időszakos megnyugvás, továbbra is próbálom betartani a szabályokat. Sokkal fontosabb, hogy megőrizzem az egészségemet, mint hogy most medencében tudjak úszni" - fogalmazott többszörös világbajnok és olimpiai érmes úszó.

Az olimpia halasztásáról is beszélt, "menet közben" érezte, hogy "ebből így nem nagyon lesz olimpia", amit pedig először érzett, az egy "nagy megkönnyebbülés" volt a bizonytalan helyzet miatti feszültségben.

A sportoló most 34 éves, de ráfordulhat ötödik olimpiájára is, hiába is lesz az csak jövőre.

"Úgy állok hozzá, hogy

megyek tovább, próbáljuk meg!

Először még furcsa volt az egész, és azt gondoltam, hogy el kell gondolkodni a folytatásról, de a feleségem is támogatott a folytatásban. Még egy évet ráhúzunk, megint kezdtem ráérezni az úszásra. Igazából a márciusi magyar bajnokság döntött volna a folytatásról: lehetek-e még jobb vagy itt a vége, nincs értelme tovább próbálkozni."

Cseh László az olimpián leginkább a 200 vegyesre koncentrálna, erre már meg is van a szintideje, pillangón eddig nem került be a csapatba, de abban reménykedik, hogy a megváltozott helyzetben a válogatás maga is kitolódik, de ez számára "nem létszükséglet".

A sportsikerek közül egyedül az olimpiai aranyérem hiányzik a gyűjteményéből, erről viszont azt mondta, "olimpiai arany nélkül is lehet élni", de ha ott lesz az olimpián, mindent megtesz majd érte, hogy ő legyen a legjobb.

A teljes interjú az Ötkarika péntek este fél 8-kor kezdődő műsorában hallható.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Cseh László - koronavírus, olimpia
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást