Nyitókép: MTI/Czimbal Gyula

Megszólalt Wichmann Tamás özvegye

Infostart
2020. február 14. 12:10
Csak félig teljesült a világ- és Eurpa-bajnok kenulegenda utolsó kívánsága.

Szerda este, 21 óra 33 perckor Wichmann Tamás feladta élete legkeményebb küzdelmét. Egy héttel korábban ünnepelte 72. születésnapját, akkor a kórházban, miután addigra leálltak a kezelésével, azt mondta a Borsnak: otthon, családja körében szeretne jobb létre szenderülni. Utolsó kívánsága csak félig teljesült. Családja körében, de a László Kórház VIP-termében ér­te a vég.

"Bent voltunk nála mind, fogtuk a kezét, úgy aludt el. Nem voltak utolsó szavai. Próbált mondani valamit, de már nem volt magánál. Napról napra rohamosan romlott az állapota, ezért nem engedték már haza. Vele voltunk, végig" – árulta el a lapnak az özvegy.

Elválaszthatatlan barátja, Kű Lajos kedden járt bent a kórházban, épp akkor, amikor érkezett a pap feladni az utolsó kenetet. Az olimpiai ezüstérmes focista akkor már tudta, mekkora a baj.

Wichmann Tamás 2017 óta küzdött a rákkal. Temetése időpontja még nem ismert, vélhetően a Farkasréti sírkertben helyezik örök nyugalomra.