Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

El-selejtezők: minden magyar csapat kiesett, botrány is jutott az egyik mérkőzésre

Infostart
2019. augusztus 1. 22:02
Az Európa-liga selejtezőinek második körében a Fehérvár hosszabbításban 2-0-ra kikapott a Vaduztól. A Budapest Honvéd botránnyal megszakított meccsen, tizenegyespárbajban búcsúzott. A DVSC 4-1-re kikapott a Torinótól, így 7-1-gyel esett ki.

(Élő közvetítésünket itt olvashatják vissza!)

Elsőként a Debrecen mérkőzése ért véget, a csapat saját közönsége előtt 4-1-re kikapott a Torinótól a labdarúgó Európa-liga selejtező második fordulós párharcának visszavágóján, így kettős vereséggel búcsúzott a további küzdelmektől.

A Torino az első mérkőzésen megszerzett háromgólos előnye ellenére komolyan vette a visszavágót, és ez nemcsak a kezdőcsapat összeállításán, hanem a mutatott játékon is meglátszott. Az első félidőben az olaszok nem igazán engedték kibontakozni a Debrecent, ugyanakkor bő fél óra alatt két remekbe szabott támadást is vezettek, és mindkettőből gólt is szereztek. A hajdúságiak védelme ezekkel az akciókkal nem tudott mit kezdeni, és bár elöl becsülettel próbálkoztak, a szünetig szépíteniük sem sikerült.

Fordulás után nagy lendülettel folytatta a játékot a magyar csapat, amely hamar be is talált, de nem sokáig örülhetett.

Bő negyedóra után ugyanis ismét kiváló ellentámadást vezetett a Torino, Belotti gólja pedig fölényessé tette az összesített állást az olaszok javára. Az utolsó pillanatokra még maradt egy torinói találat, de ennek legfeljebb a 15 perccel korábban csereként beálló gólszerző számára volt jelentősége, a DVSC búcsúját már nem befolyásolta.

A Vaduz meglepetésre búcsúztatta a Fehérvárt

A mérkőzés végén emberhátrányban játszó FC Vaduz hosszabbítást követően 2-0-ra nyert a Fehérvár FC ellen, és ezzel a liechtensteini cspat jutott tovább.

"A döntő gólért jöttünk Vaduzba" - jelentette ki a visszavágót megelőző sajtótájékoztatón a Fehérvár FC edzője, Marko Nikolic, aki jobb játékot várt csapatától, mint a felcsúti első meccsen, ahol 1-0-ra nyertek. Az első félidőben a fehérvári gól nem született meg, és jó játék sem volt tapasztalható, ugyanakkor a Vaduz sem jelentett sok veszélyt a magyar kapura.

Jellemző az első játékrészre, hogy egyik csapat sem találta el a kaput, vagyis a két kapusnak nem volt védenivalója.

A fordulást követő mindkét együttes felpörgött, egy sarokrúgást követően Juhász Roland fejese az oldalhálóban landolt. Nem sokkal később kiegyenlítette hátrányát a liechtensteini gárda: Loic Nego rúgta fel Milan Gajicot a büntetőterületen belül, a sértett pedig belőtte a megítélt tizenegyest. A Fehérvár megzavarodott a találattól, a Vaduz pedig közel járt az újabb gólhoz. A hajrához közeledve előbb Elek Ákos közeli lövését védte a hazai kapus, majd Marko Scepovic ziccerénél védett nagyot, de nem született újabb gól, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás elején a Vaduz majdnem megduplázta előnyét, ugyanis Manuel Sutter közeli lövését, majd ismétlését is hatalmas bravúrral védte Kovácsik Ádám. A századik percben már nem volt kegyelem, egy gyors kontra végén Mohamed Coulibaly bombázott a fehérvári kapuba, ezzel a liechtensteiniek álltak továbbjutásra.

A hosszabbítás második félidejében emberelőnybe került a fehérvári csapat, miután Gianni Antoniazzi megkapta második sárga lapját. Tíz perccel a vége előtt Kovács István lövése alig kerülte el a kaput, a következő támadás végén Boban Nikolov ziccerben lábon lőtte a kapust. Nyomott a Fehérvár, egy szöglet után Elek centikkel lőtt a keresztléc fölé, a továbbjutást érő találat azonban nem született meg, így a magyar csapat kiesett.

Gól nélküli maratoni párharc után búcsúzott a Honvéd

Tizenegyesek után esett ki a csütörtöki visszavágón a román Universitatea Craiova ellen Budapest Honvéd.

A találkozó nem mindennapi körülmények között zajlott, ugyanis sérülések miatt az első félidőben hét percet kellett hosszabbítania a játékvezetőnek, majd a hosszabbítás utolsó pillanatai között újabb fél óra telt el.

A Honvéd búcsújával eldőlt, hogy

utolsó magyar csapatként már csak a Bajnokok Ligája-selejtezőben érdekelt Ferencváros van versenyben a nemzetközi kupaporodon.

Az első félidőben a hazaiak ugyan mezőnyfölényben futballoztak, de komolyabb helyzetet nem tudtak kidolgozni. A Honvéd jól megszervezte a védekezését, ugyanakkor elveszítette kapusát, Lefkovits Robi súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett, helyére a kispesti akadémiáról érkező 20 éves Berla Attila állt be, aki első alkalommal szerepelt a felnőtt csapatban.

A folytatásban a fiatal magyar kapus játszotta a főszerepet, több nagy védéssel járult hozzá, hogy a kapura teljesen veszélytelen kispestiek eljutottak a hosszabbításig, majd a tizenegyes-párbajig.

A hosszabbítás botrányos jelenetekkel zárult, miközben a játékosok egymással kakaskodtak, a játékvezető közvetlen közelében robbant fel egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, majd jöhettek a tizenegyesek, a negyedik játékvezető felügyelete mellett.

A kispestiektől hárman is hibáztak, a románok közül senki, így a Honvéd búcsúzott.