Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Koreán keresztül Japánba - nagy menetelésbe kezd a két pólóválogatott

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2019. július 13. 15:43
Hamarosan elkezdik szereplésüket a magyar vízilabda-válogatottak a dél-koreai vizes világbajnokságon. A férfi és a női válogatott már egy hete a távolkeleten készül, mindkét együttes Japánba utazott, ahol az utolsó edzőmérkőzésieket játszották.

A női nemzeti csapat kezdi meg hamarabb vb-szerpelését, Bíró Attila szövetségi kapitány együttese vasárnap hajnalban a házigazda dél-koreai válogatottal mérkőzik. A szakvezető az InfoRádiónak azt mondta, hogy az utolsó napokban az ausztrál együttessel vettek részt közös edzéseken. A szakember kiemelte, hogy erős a vb mezőnye, a csoportkörben dél-koreai együttes ellen kötelező győzelmet vár.

"A csoporterősségről az mondható el, hogy a legbrutálisabb csoport a vb-n.

Általában két erősebb és két gyengébb szokott lenni, itt azért nem kell ecsetelnem az orosz és a kanadai válogatott erősségét, míg a koreai válogatott ellen a győzelem kötelező mindenkinek. Minimum egyet kellene még nyerni, a világbajnokságon pedig a legjobb négy közé szeretnénk jutni, a maximális cél pedig az olimpiai kvalifikáció."

Gurisatti Gréta, az együttes kulcsjátékosa az InfoRádiónak azt mondta, tapasztalt játkosként már igyekszik segíteni a fiatalokat és húzóemberként teljesíteni.

"Egyre jobban sikerül úgymond a vezérszerepet felvállalni a csapaton belül nekem és Szilágyi Dorottyának is. Akik pedig fiatalként bekerültek, abszolút partnerek ebben, befogadóképesek,

csak így tud jól működni egy csapat."

A nőknél a világbajnok olimpiai kvótához jut, kivéve, ha az Egyesült Államok nyer, mert akkor a másik döntős is.

A NŐI MENETREND ITT

A férfi vízilabda-válogatott hétfőn Új-Zéland ellen kezdi meg szerplését az olimpiai kvalifikációs vb-n. A nemzeti együttes már múlt hét óta Japában készült, ahol a házigazdákkal játszott edzőmérkőzéseket. Märcz Tamás szövetségi kapitány az InfoRádiónak azt mondta, erős keret állt össze a vb előtt, az első cél pedig a csoportelsőség megszerzése lesz.

"Ennek a csapatnak kell megszereznie az olimpiai kvótát, komplettek vagyunk, egységesek és szervezettek. Egészségesek is vagyunk, nem kellett ebben sem kompromisszumot kötni, minden játékosom bevethető volt. Egyre jobb formába is fog kerülni mindenki, mire odaérünk a világbajnokságra. Eléggé kiegyensúlyozatlan csoportok alakultak ki, a mi águnk lényegesen erősebb, mint amin például az olaszok vannak,

célszerű lenne a rögtön beröpülni a legjobb nyolc közé a spanyolok legyőzésével, és ott várhatnánk az ellenfelünket majd"

- fogalmazott a kapitány.

Manhercz Krisztán a válogatott pólósa egyetértett a szövetségi kapitánnyal, hogy a csoportelsőséget meg kell szerezni, a felkészülésről pedig azt mondta, főleg a fizikai elemeken volt a hangsúly.

"Furcsa volt, hiszen a csapat egyik része elment Világligát játszani, a 12 fős másik fele pedig itthon maradt és fizikai felkészítésen vett részt. Nagyon jól sikerült, de kevés volt a lehetőség taktikai elemek gyakorlására, kevés meccset játszottunk."

A férfitornán két csapat jut olimpiai kvótához, ha az egyik döntős Szerbia, akkor a bronzérmes is kijut a tokiói játékokra.

A FÉRFIAK MENETRENDJE ITT


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kezdődik a vizes vb - férfi és női vízilabda, esélyek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást