Nyitókép: MTI/EPA/Julien De Rosa

Rafael Nadal álomtenisszel, simán legyőzte Roger Federert

Infostart
2019. június 7. 15:33
A felek három órát sem töltöttek a pályán a Roland Garros elődöntőjében. Taróczy Balázs kétszeres Grand Slam-győztes az InfoRádióban elmondta, lehet-e még Federer-Nadal meccs.

Dörzsölhették a tenyerüket a teniszrajongók a Roland Garros-kiemelést látva, ugyanis már az év salakos Grand Slame előtt teljesen elképzelhető volt, hogy a két élő teniszlegenda, a torna megnyerésére leginkább esélyes, második kiemelt spanyol Rafael Nadal és korszakos ellenfele, a harmadikként besorolt svájci Roger Federer az elődöntőben összecsap. A párosításra péntek délután sor is került.

Federer annak tudatában nézett farkasszemet Nadallal, hogy előzőleg bő 3 és fél órán át szenvedett honfitársával, Stan Wawrinkával a negyeddöntőben, ráadásul az előző három párizsi GS-t ki is hagyta, nem mellékesen pedig ott lebegett a feje fölött annak a terhe is, hogy bár ötször már bejutott e viadal döntőjébe, de nyerni még csak egyszer tudott - hiába volt túl már 70 mérkőzésnyerésnél a Roland Garroson.

Nadalt mindössze az zavarhatta, hogy 2015 óta nem nyert mérkőzést Federer ellen, akkor is a svájci feladta a spanyol 1:0-s vezetésénél...

Kettejük 39. hivatalos összecsapása előtt a spanyol 23-szor, a svájci 15-ször diadalmaskodott, de a Garroson mindannyiszor Nadal nyert.

1. játszma

Ezúttal is simán kezdett Nadal, 15 játékperc után már 3:0-ra vezetett, és sokan elkönyvelhették, hogy ezúttal a szokásosnál is simább spanyol diadallal "ülnek majd szemben". Ám Federer megtáltosodott, és brékelt is 1:3-nál, ám Nadal erre gyorsan felébredt, és visszaszerezte előnyét, 51 perc alatt pontot téve az első szett végére - és még csak ász szervára sem volt szüksége ehhez. (6:3)

2. játszma

A második játszma ugyanolyan látványos, szinte test test elleni labdamenetekkel folytatódott, mint amilyenekkel az első befejeződött, rendre behívták a felek egymást a hálóhoz, igazi közönségszórakoztató teniszt bemutatva, s hol a svájci, hol a spanyol tréfálta meg ilyenkor a másikukat egy-egy demoralizáló elütéssel. 4:4-ig fej fej mellett haladtak a legendák, ekkor azonban megint Nadal rázta meg magát sikeresebben (Federer 40:0-ről vesztette el adogatójátékát), és szinte percre ugyanannyi idő alatt fejezte be a második játszmát is (6:4).

3. játszma

A harmadik játszmában a fújdogáló szél Federert zavarta jobban, ennek köszönhetően gyorsan kettős brékelőnybe került Rafael Nadal, és még akkor is ámulatba ejtő vonalakat-sarkokat ütött, amikor erre rá sem kényszerült. 29 játékperc után már 5:1 állt a táblán. Ezt követően a mallorcai illetőségű sportoló egy elszórt fogadójátékkal rápihent utolsó, nagy adogatására, és ellentmondást nem tűrő játékkal, a széllel is dacolva hozta a harmadik szettet is.

Nadal a döntőben a Djokovic (1. kiemelt) - Thiem (4. kiemelt) párviadal győztesével találkozik, 12. Roland Garros- és összesen 18. Grand Slam-sikerére hajtva.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Taróczy Balázs a Nadal-Federerről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást