Nyitókép: MTI / Kovács Tamás

Súlyos eltiltással folytatódhat a Hosszú Katinka-sztori

Infostart
2018. november 9. 14:27
A pályafutása során számtalan konfliktust felvállaló háromszoros olimpiai bajnok most egy olyan versenyen kíván indulni, amelynek nevezőit a Nemzetközi Úszószövetség két év eltiltással sújthatja. Hosszú Katinka nagy konfliktussorozata.

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszónő eddigi, sikerekben igen gazdag sportpályafutása - és persze magánélete is - számtalan nagy horderejű változással, illetve ezekhez köthető konfliktusokkal volt kikövezve.

A most 29 esztendős Iron Lady Baján született és úszott előbb nagypapája, Bakos László, majd a városi úszósportot máig jelképező Pass Ferenc keze alatt. Érettségi után Amerikába költözött, és 2008 őszétől a Dél-kaliforniai Egyetem "színeiben" úszott Dave Salo útmutatásai alapján. A 2009-es világbajnokságon már az ő tanítványaként szerezte meg első vb-elsőségét, ám

2012-ig fokozatosan romlott meg a viszonya edzőjével; magyarként nem számíthatott olyan bánásmódra, mint az otthon úszó amerikaiak.

A szakítás a 2012-es londoni olimpia "kudarca" (4. hely 400 vegyesen) után jött el, szeptembertől már a Salo segítőjeként dolgozó Shane Tusup irányította Hosszú munkáját, akivel parádés őszt zártak, a sportoló megnyerte a FINA - vagyis a vizes sportok nemzetközi szövetsége által szervezett - őszi világkupaszezont, a decemberi rövid pályás Eb-ről három egyéni aranyéremmel tért haza. Merthogy tényleg hazatért: bejelentette, januártól a Vasas sportolójaként a Komjádiban folytatja az úszást Shane Tusup felügyelete mellett.

A Tusup-módszer

Az ez idő tájt a kínai sajtó által Iron Ladynek elkeresztelt Hosszú Katinka és Shane Tusup edzésmódszere világújdonság volt, hisz nem volt korábban olyan az úszósportban, hogy valaki edzésnek használja a versenyeket, márpedig a Tusup által kidolgozott stratégia erre épült, nem mellékesen pedig

az időközben (2013) az életét is összekötő duó rendesen meggazdagodott a pénzdíjas világkupa-viadalokon.

Miután 2013 után 2015-ben is mindkét (200, 400 m) vegyesúszó számot megnyerte a nagymedencés világbajnokságon,

Hosszú karácsony előtt két nappal hadat üzent a szerinte teljességgel korszerűtlen honi úszószövetségnek

(a MÚSZ elvárja a teljesítményt, de a nemzetközi versenyképességhez szükséges feltételeket nem biztosítja), amit sokan a világ úszósportjában is régóta fontos tényező Gyárfás Tamás FINA-alelnök és MÚSZ-elnök elleni támadásnak értelmeztek. A szövetség válaszul 12 millió forintos támogatási szerződést ajánlott az Iron Ladynek, de 2016 vízkeresztjén a kamerák össztüzében tépte szét azt. Gyárfás közben bizalmi szavazást kért maga ellen a szövetségben, de áprilisban szinte egyhangú szavazáson megerősítették.

A Gyárfás-szál

A riói olimpiára a vk-versenyeken tonnaszám nyerve az aranyakat készült fel,

ahol aztán három arany- és egy ezüstérmet akasztottak a nyakába: e sikerekkel a háta mögött - és a frissen alapított Iron Aquatics úszóklub résztulajdonosaként és első számú versenyzőjeként -

lemondásra szólította fel az úszóvezért,

de Gyárfás csak később és más indokkal távozott a MÚSZ-elnöki székből.

Szinte még meg sem száradt Hosszú haja az olimpia után, máris kezdte a versenyzést az őszi világkupaidényben,

a 2016-os év kilenc vk-állomásán összesen 103 érmet (73 arany) nyert, mellé pedig 110 millió forintnyi pénzt.

Profi Úszók Világszövetsége

Amikor tehát 2017 tavaszán a FINA bejelentette, korlátozza az indulási jogosultságot ezeken a kisebb, pénzdíjas nemzetközi versenyeken (négy start úszónként egy-egy állomáson), érzékelhető volt, hogy újabb bomba ketyeg: májusban dörgedelmes Facebook-közleményt fogalmazott meg a FINA ellen - aminek alelnöke ugye még mindig Gyárfás Tamás volt -, júliusban pedig

29 úszó élén - ebből 14 olimpiai bajnok - kvázi teniszes mintára megalapította a Profi Úszók Világszövetségét, vagyis az "ellen-FINA-t".

Noha nagy mozgás az új szervezet körül ez idáig nem volt, úgy tűnt, nem is lesz, hiszen Hosszú 2017 őszén edző- és magánéleti válságba került, hosszú hónapokig alig versenyzett, 2018-ban pedig különvált Tusuptól. Ráadásul a FINA jelentősen növelte a világkupákon nyerhető pénzdíjat, és a szigorú korlátozáson is lazított, így valóban úgy tűnt, kompromisszummal zárulhat a Hosszú Katinka által kirobbantott újabb ellentét.

Azonban a korábban csak ötlet szintjén felmerült "ellenvilágkupából" idő közben valóság lett:

Torinóban idén a karácsonyt megelőző napokban megrendezhetik a "Nemzetközi Úszóliga" első nemzetközi versenyét, amire rögtön reagált is a FINA: aki részt vesz rajta, akár két évre is kitilthatják

a FINA versenyeiről (egy nagy- és egy kismedencés vb, Eb-k, pénzdíjas világkupaversenyek). Érdekesség, hogy a verseny egyik szervezője a legutóbbi FINA-elnöki választáson vesztes Paolo Barelli. A versenyre a fenyegetést megelőzően több mint hetven sportoló adta le a nevezését, köztük

Hosszú, valamint a mellúszókirály Adam Peaty és az itthon is igen kedvelt Chad le Clos.

A verseny a korábban megismertektől gyökeresen eltérő lebonyolítási rendben zajlana. Az InsideTheGames cikke szerint nyolc nemzetközi csapatot alakítanának ki 12 férfi és 12 női versenyzővel; az első két nap a csapatok minden úszószámban összemérnék erejüket, majd egy meghatározott pontrendszerben a legjobb négy csapat két napon át szuperdöntőt vívna. Barelli egyébként vitatja a FINA-büntetés jogszerűségét is, és a FINA részéről egyelőre nem világos, hogy a hivatalos úszóév lezárulta után miért ne vehetnének részt az úszók egyéb versenyeken is.

Hosszú Katinka jelenleg Tokióban - a 2020-as olimpia helyszínén - halmozza az érmeket egy pénzdíjas vk-viadalon, amelynek a gazdája a FINA. A világkupa összetett versenyében minimális hátránnyal áll a második helyen a tavalyi év úszója, a svéd Sarah Sjöström mögött.