Nyitókép: Máthé Zoltán

Gyulay Zsolt: átalakítják a szurkolói zónát a Hungaroringen

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2018. szeptember 10. 15:14
Felfelé ívelő évek előtt áll a Formula-1-es Magyar Nagydíj a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint. Gyulay Zsolt erről és a tervezett fejlesztésekről is beszélt szezonértékelőjében az InfoRádiónak.

A tavalyi évhez képest is nőtt a látogatószám az idei Hungaroringen, nagyon látogatott verseny volt, rekordbevétellel, így nagyon elégedettek lehetünk - mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Hozzátette azt is, voltak gondjaik, de az már az ingatlanból adódott.

"A szurkolói zónában olyan jó programok voltak, hogy este 9-kor kellett az utolsó hollandokat kitessékelni és nagyon sok ember feltorlódott" - mesélte Gyulay Zsolt.

Bővülő szurkolói zóna

Mint mondta, a szűk helyre és a nemzetközi elvárásokra való tekintetettel bővíteni fogják a szurkolói zónát, hiszen a kiegészítő programok olyan jók, hogy sokan maradnak még verseny után is. A látogatottsággal kapcsolatban azt is elmondta, hogy a németek, osztrákok, angolok mellett hollandok is szép számban látogattak ki Verstappen miatt. A holland szurkolók külön lelátót töltöttek meg, rájuk lehet számítani a jövőben is.

"A magyar szurkolók nagyon szeretik és sokan is látogatják a versenyt, egyre több magyar engedheti meg magának, hogy kijöjjön" - emelte ki a Hungaroring elnök-vezérigazgatója. Hozzátette azt is, hogy még nincsenek konkrét számok az idei látogatottságról, de évről évre eléri azt a számot, amelyből a bevétel többszörösen behozza a befektetett pénzösszeget.

"Rengeteg helyen megjelenik a Magyar Nagydíj, a nemzetközi nézettség emelkedik, az internetes elérés a Liberty Média jóvoltából már megvalósult. Felfelé ívelő évek előtt állunk, ez látszik a nemzetközi felmérésekből is. Többen nézik mind a helyszínen mind pedig az interneten, vagy a televízióban a futamokat" - hangsúlyozta Gyulay Zsolt.

Jövő évi tervek

Minden évben meg kell rendezni a futamot, ami megnehezíti mindenki dolgát. Az is egy komoly döntés, hogy mekkora pénzösszeget ruház be az állam az infrastruktúrába, de maga a kivitelezés még bonyolultabb, mert 10 hónap alatt kell bontani és építeni.

"Itt nem lehet késlekedni, másfél hónappal a futam előtt mindennek kész kell lennie, így az előkészítési folyamat sokkal hosszabb"

- magyarázta az elnök-vezérigazgató.

Gyulay Zsolt a jövővel kapcsolatban azt mondta, sok tervük van: ilyen a szurkolói zóna kibővítése, megközelíthetősége, ezenkívül szeretnék folytatni a Nagy futamot is, és lehet, hogy lesz Hungaroring Classic is, amely a veterán autókat népszerűsíti. Kifejtette azt is, hogy az M3-as készülő új levezetőjével jobban megközelíthető lesz a pálya.

A beszélgetést teljes terjedelmében meghallgathatják hétfő este fél kilenc után azn InfoRádió Célegyenes című műsorában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyulay Zsolt: átalakítják a szurkolói zónát a Hungaroringen
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást