Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás

Kozák Danuta kifakadt: így lesik el a titkaikat

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2018. augusztus 27. 17:32
Egyesben jó pályát ment, de párosban és négyesben is van még javítanivaló - mondta az InfoRádióban Kozák Danuta, aki három aranyérmet szerzett a portugáliai kajak-kenu világbajnokságon. Az ötszörös olimpiai bajnok arra panaszkodott, hogy túl sok riválisuk készül Magyarországon.

Az Újpest kajakozója az InfoRádiónak a vb előtt még azt mondta, nincs benne izgalom az év fő versenye előtt, de most elismerte, mégis utolérte a versenydrukk.

"Egyesben az előfutam nem tetszett, a középfutam már kicsit jobb volt, bár ott inkább arra ügyeltem, hogy a döntőben a szélső pályára kerüljek, és ehhez másodikként kellett célba érnem. A döntőre összeállt minden,

jó pályát tudhattam magam mögött, bár ha nagyon akarok, bele tudok kötni,

de nyerésre jó volt" - értékelt az ötszörös olimpiai bajnok, és hozzátette, a végén még talán lehetett volna egyet indítani, de így legalább tartalékolhatott a párosra.

Az első aranyérem önbizalmat adott neki a páros és a négyes előtt.

"Bizakodóan álltam oda a párosra, de nagyon szoros volt, ezért tartottam a négyestől, hogy nem lesz meg az aranyérem, de szerencsére nagyon jó csapatmunkával meg tudtuk védeni a címet" - mondta Kozák Danuta. Párosban Kárász Annával szerinte nem a legjobb pályájukat teljesítették, a rajtot jól elkapták, de utána hiányzott a megszokott dinamika. Kozák a pálya végével sem volt elégedett, de a győzelemhez szerencsére elég volt ez is.

Négyesben a rajt után nagyon elhúztak az új-zélandiak, és a végén csak hajszállal tudott nyerni a magyar egység.

"Négyesben épp az első pár húzásunk volt gyengébb, pedig számítottunk arra, hogy az új-zélandiak ki fognak ugrani mellőlünk. Megpróbáltuk egy bizonyos távolságnál messzebb nem engedni őket, de ami meglepő volt, hogy 200 méter után sem fáradtak el. Jönnek fel, és nagyon kell figyelni, hogy jövőre ne kapjanak el minket" - mondta a vb-t így három aranyéremmel záró versenyző.

Korábban a német, majd a fehérorosz négyes volt a nagy rivális, 2015-ben utóbbi világbajnok is lett. Most Új-Zéland Lisa Carrington vezetésével nagyon erős. Kozák elmondta, hogy olyan részletekre is oda kell már figyelniük, mint például, hogy új edzővel dolgozik a fő rivális. Eddig egy dán szakember vezetésével készült, de most már Carrington edzője irányítja a munkát.

"Érdekesség, hogy Magyarországra nagyon sok versenyző és csapat jár edzőtáborozni, de

nekünk ez nehézség, mert osztozni kell a vízfelületen, ezért többször kértük a szövetséget, hogy ezt oldja meg, és ne ide jöjjenek.

Külön érdekesség, hogy az új-zélandiaknak jelenleg egy olyan segédedzőjük van, aki nap nap után követni tudta a felkészülésünket. Nem tudom, hogy ennek az okosságnak köze lehet-e ahhoz, hogy ilyen jól tudnak menni az új-zélandiak, de szerintem vissza kellene fogni, hogy kevesebb külföldi versenyző tudjon tőlünk tanulni" - panaszolta a magyar vb-küldöttség eredményesebb tagja.

A portugáliai vb-vel részletesen is foglalkozik az InfoRádió Víztükör című műsora kedd este fél kilenc után.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kozák Danuta
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást