Közös fellépésben egyezett meg vétó ügyben a lengyel és a magyar miniszterelnök – a nap hírei

Infostart
2020. november 26. 22:03
Kétlépcsős utat javasol az uniós költségvetési vita megoldására a lengyel és a magyar kormányfő. Világos szabályozást alakít ki a kormány a karácsonyi időszakra. A fővárosi idősotthonok és hajléktalanszállók dolgozói 100 ezer forint jutalmat kapnak decemberben.

Szigorú feltételekhez kötné az uniós költségvetés és a helyreállítási alap támogatását a lengyel és a magyar kormányfő. Mateusz Morawiecki és Orbán Viktor a budapesti megbeszélés után kiadott nyilatkozatban kétlépcsős utat javasol a vita megoldására. Cserébe azt kérik, hogy egyelőre csak a költségvetés pénzügyi védelméről induljon el a mechanizmus, a jogállamiságot érintő ügyben előbb döntsenek az Európai Tanácsban és utána induljon el egy kormányközi konferencia, ami majd végül az uniós alapszerződés módosításával emelné be a jogállamisági mechanizmust a szerződésbe. A két kormányfő azt is egyértelművé tette: ha ezt a megoldást nem fogadják el, akkor a két ország ténylegesen megvétózza az uniós költségvetést és helyreállítási alapot. A közös nyilatkozat szerint sem Varsó, sem Budapest nem fogad el olyan javaslatot, amelyet a másik nem támogat.

Érvényben maradnak az eddigi járványvédelmi intézkedések, jövő hétig ebben változás nem várható - jelentette ki a miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely a kormányinfón hangsúlyozta: a kabinet a karácsonyi időszakra is világos szabályozást alakít ki. Az országos tesztelés esetleges kiterjesztéséről a mostani lezárulása után dönt a kormány. Az InfoRádió kérdésére közölte: módosítást kezdeményeznek a pedagógusok és a gyermekük miatt otthon maradni kényszerülő szülők táppénze érdekében.

Pénteken befejeződik az oktatásban, egészségügyben és a szociális intézményekben dolgozók tesztelésének első köre, az eredményekről a jövő héten ad tájékoztatást az operatív törzs - közölte a területi közigazgatásért felelős államtitkár. György István közölte: utasította a kormányhivatalokat, hogy az iskolákban, óvodákban minden jelentkezőt teszteljenek. Korábban a szakszervezetek bírálták, hogy a nem pedagógus dolgozók sok helyen kimaradnak a vizsgálatból.

Négy egyetem adatai alapján Magyarországon csökken a pozitív koronavírus-fertőzéssel regisztráltak aránya - mondta a Semmelweis Egyetem rektora Merkely Béla az M1-en elmondta, a csütörtöki plusz 2 ezer fertőzött nem azt jelenti, hogy a járvány erőre kapott, hanem az úgynevezett antigén tesztek - amelyekkel a tanárokat is szűrik - miatt nőttek a számok. Hozzátette: az örökítőanyagot vizsgáló tesztek alapján fokozatosan csökken a fertőzöttek száma.

A fővárosi idősotthonok és hajléktalanszállók dolgozói 100 ezer forint jutalmat kapnak decemberben - döntött a főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva. Karácsony Gergely közölte: a jutalomban több mint 2500 munkatárs részesül, erre a főváros mintegy 300 millió forintot szán. Hozzátette: emellett a főváros meleg étellel segíti a szociális intézményeket. Ezen kívül harmincmillió forintos keretösszeggel pályázatot hirdet meg a budapesti társasházi és lakásszövetkezeti lakóépületek belső udvarainak zöldfelületi fejlesztésére.

Az Országgyűlés a jövő héten ismét szavazhat a családi gazdaságokról szóló törvényről, amelyet az államfő megfontolásra visszaküldött. A törvényalkotási bizottság módosító javaslatokat fogadott el az előterjesztéshez: az Agrárkamara hatósági feladatainak ellátását nevezik meg az adatkezelés céljának és szűkül azon adatok köre is, amelyek a jogszabály értelmében nyilvánosak lesznek.

Azonnali hatállyal elrendelte a szárnyasok zárt tartását az országos főállatorvos. Bognár Lajos az InfoRádióban azzal indokolta az intézkedést, hogy egyre riasztóbb adatok érkeznek az európai országokból újabb madárinfluenza járványok kitöréséről. Hozzátette: a márciusi tömeges esetek után sikerült szeptemberre elérni a vírusmentességet a hazai baromfiállományban.

Horvátországban szombattól újabb, december 21-ig tartó korlátozások lépnek életbe. Bezárnak a kávézók, éttermek, edzőtermek és sportközpontok. A nyilvános összejöveteleken és temetéseken legfeljebb 25-en vehetnek részt. Az éjszakai szórakozóhelyek pedig továbbra is zárva maradnak. A mozik és a színházak csak korlátozott létszámú közönséget fogadhatnak. Közben a szlovén kormány meghosszabbította a legtöbb intézkedést az országban.

Olaszországban legfeljebb tízen ülhetnének a karácsonyi asztalhoz a kormány tervei szerint. A római kormány egyeztetést indított az egészségügyi hatóságok, majd a tartományok képviselőivel a karácsony előtti időszakban követendő óvintézkedésekről. A november első hetétől lezárt Lombardia és Piemont a szigorú korlátozások oldását szorgalmazza, a kereskedelem és vendéglátás az ünnepek előtti újranyitást, a sípályák üzemeltetői a téli turizmus beindítását.

Leállt a tömegközlekedés Görögországban az állami alkalmazottak és hajósok egynapos sztrájkja miatt. A kompok nem indultak el számos szigetre, a vonatok és a metrók a fővárosban Athénban nem közlekedtek, a tanítás pedig elmaradt az iskolákban, ami komoly fennakadást okozott. A szakszervezetek több pénzt követelnek, illetve több köztisztviselő felvételét, valamint a kórházi alkalmazottak létszámának bővítését követelik a járvány miatt.