Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Soha nem látott, lenyűgöző produkciókkal jön a budapesti cirkuszfesztivál

Infostart / InfoRádió - Imre Júlia
2024. január 6. 21:55
Január 10. és 15. között rendezik a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált. A rangos cirkuszművészeti seregszemléjén ezúttal is a világ legjobb artistaművészei mutatkoznak be a közönségnek – mondta az InfoRádióban Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója.

Tizenötödik alkalommal rendezik meg a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált: január 10. és 15. között négy különböző show, tudományos konferencia, valamint cirkusztörténeti kiállítás helyszíne lesz a Fővárosi Nagycirkusz és a Vajdahunyad vára. A programsorozat azonban már január 9-én elkezdődik a nulladik nappal, amikor a Baross Imre Artistaképző Akadémia előadja a Diótörő diadala című produkcióját a hippodromban. A hivatalos program másnap kezdődik a Fővárosi Nagycirkuszban egy Hollywoodot idéző Red Carpet Show-val, amelyen ünnepélyes keretek között vonulnak be a cirkuszfesztivál artistaművészei.

A Fővárosi Nagycirkusz igazgatója az InfoRádióban elmondta: a rangos eseményre a világ minden tájáról érkeznek fellépők és cirkuszigazgatók,

a Fővárosi Nagycirkusz színpadán megjelenő 50 produkciót csaknem 500 jelentkezőből választották ki.

Fekete Péter hozzátette: többek között érkezik egy 20 fős biciklis csapat Kínából, amely a világon még soha nem látott előadással kedveskedik a közönségnek. Tizenkét kerékpáros fog egymás mögött tekerni a manézson, az egyik artista pedig a kerékpározók vállán szökkenve halad majd folyamatosan velük szembe.

China National Acrobatic Troupe. Fotó: Fővárosi Nagycirkusz

Biztosan sokakat lenyűgöz majd az a szám is, amely során előre-, hátra- és csavarszaltót is megnézhet a nagyérdemű a halálkerékben. „Soha nem lehetett látni ilyen hármast egyben, egyszerre és egy mutatványban” – hangsúlyozta a cirkuszigazgató.

Tudományos konferenciát is tartanak

Fekete Péter kiemelte, hogy az előadások és a show-műsorok mellett fontos esemény lesz a nemzetközi konferencia is. Mint fogalmazott, a Fővárosi Nagycirkusz Európa vezető cirkuszművészeti intézménye, és felhívta a figyelmet arra is, hogy a tudományos háttér, a múzeum, valamint a könyvtár területén is az élen járnak. Közölte: a világ számos országából érkeznek neves cirkuszigazgatók, művészeti vezetők Budapestre, és „ilyenkor teret kell adni a tudományos háttérnek is”. Ennek a keretében

a január 11-i tudományos konferencián a cirkusz és az oktatás viszonyát boncolgatják majd a résztvevők.

A konferencia a cirkuszi kultúra aktuális európai kérdéseit járja körül, mások mellett olyan témákat, mint az állatjólét, a cirkusz kulturális elismertsége, az artisták mobilitásának szabályozása, az utazó cirkuszos gyerekek oktatása, a cirkuszpedagógia, a cirkuszi felsőoktatás, a cirkuszi örökség vagy a cirkuszi muzeológia. A nyitóelőadást Helmut Grosscurth, az Európai Cirkusz Szövetség ügyvezető igazgatója tartja. A konferencia nyitott, a részvételhez előzetes regisztráció sem szükséges.

Emellett január 11-én nyílik meg a Vajdahunyad várában a 15 ország közreműködésével megvalósuló Csodálatos cirkuszvilág című történeti kiállítás. Először lesznek együtt láthatók a magyar artistaművészek és cirkuszi dinasztiák relikviái, a cirkuszi képző- és filmművészet jeles alkotásai, valamint a nemzetközi cirkuszi örökség legizgalmasabb külföldi gyűjteményei.

A fesztiválra kilátogatók láthatják a Red, a Green és a White Show-t is, majd a záró estén, január 15-én tartják a gálával egybekötött díjátadó ünnepséget. A produkciókat nemzetközi és magyar zsűri egyaránt pontozza, a nagydíjak között arany, ezüst és bronz fokozatot is odaítélnek, átadják az Európa-díjat és különdíjakat is kiosztanak. További részleteket itt olvashatnak a XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál programjáról.

A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált kétévente rendezik meg. Az első ilyen esemény 1996-ban volt, két évvel később már nemzetközi sztárvendégeket is meghívtak, 2002 óta pedig minden alkalommal magyar gálát is tartanak a fesztiválon.

(A nyitóképen: az örmény Vardanyan Brothers produkciója a XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál díjátadó gálaműsorán a Fővárosi Nagycirkuszban 2022. január 17-én.)


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Soha nem látott produkciókkal jön a budapesti cirkuszfesztivál
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást