Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Vashegyi György: a Zeneakadémia még egy rossz személyi döntést nem bír ki

Infostart
2023. augusztus 4. 19:37
Az intézmény mostanra egész fennállásának egyik legsúlyosabb szakmai és morális állapotába jutott - fogalmazott levelében a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium első körben 2023. július 3-i dátummal hozta nyilvánosságra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem új vezetésére kiírt rektori pályázatot. Az intézmény élén második ciklusát töltő Vigh Andrea hárfaművész, tanszékvezető egyetemi tanár mandátuma 2023. október 31-én jár le, addig kell gondoskodni az utód személyéről. A jelentkezők augusztus 10-i határidővel adhatják be a pályázatukat, amelyről a végső döntést a fenntartó, azaz végső soron Csák János miniszter hozza meg.

A kiírás után először a Magyar Muzsikusok Szövetsége kért tárgyalási lehetőséget a tárcavezetővel több észrevételük miatt. Ennek eredménye azt lett, hogy bár a felek nem mindenben értettek egyet, abban az elvi célban igen, hogy nemzetközileg elismert szakember vezesse az intézményt. Ennek megfelelően vonták vissza az első, illetve adták ki a második rektori pályázati kiírást.

A szövetség közléseinek nyomán az MMA Zeneművészeti Tagozatának huszonnégy tagja levelet küldött Vashegyi Györgynek, üdvözölve az első pályázat visszavonását, ugyanakkor, mint írták, "meglepve és csalódva szembesültek azzal, hogy egy ilyen súlyos szakmai kérdésben a miniszter nem a tizenkét éve köztestületként működő, a művészeti élet tisztaságáért is felelős MMA-val, hanem egy olyan szervezettel egyeztet, amely csak néhány hete alakult".

Erre levélben válaszolt Vashegyi György, kifejtve, hogy az MMA-t testületként lehetőleg formálisan távol akarták tartani ettől a konfliktustól, illetve kifejtette, hogy álláspontja szerint milyen rektorral lehetne sikeres a Zeneakadémia.

A levélből egyes részletek már napvilágra kerültek - a Mandiner most közölte a teljes szöveget, amit Vashegyi bocsátott a rendelkezésükre.

Ezt alább teljes terjedelmében, változtatások nélkül közöljük.

„Tisztelt Zenész Akadémikus Hölgyek és Urak, kedves Barátaim!

Remélem, mindenki számára kellemesen telik a nyár. Július 21. péntek délután Tóth Péter tagozatvezető úrtól az alábbi levelet kaptam (23 akadémikustársam és két NAKT-képviselőnk aláírásával). E megkeresés kapcsán az alábbiakról szeretnélek Benneteket tájékoztatni:

1. Csák János miniszter úrral az elmúlt hónapokban több alkalommal személyesen egyeztettem a Zeneakadémia állapotáról és lehetséges jövőképeiről, mivel miniszter úr meg kívánta ismerni az MMA elnökének – aki történetesen zenész, a Zeneakadémián végzett és 31 éve tanít is ott – szakmai álláspontját.

2. Miniszter úr elfogadta azt a javaslatomat, hogy az MMA testületként lehetőleg formálisan maradjon távol ettől a konfliktustól: azaz én is köszönettel, de kivétel nélkül elutasítottam az eddigi sajtómegkereséseket ebben a tárgyban, nem nyilatkoztam erről a kérdésről. Miniszter úr teljesen egyetértett velem abban, hogy ez a távolságtartás most különösen indokolt, hiszen akadémikusaink között nemcsak zeneakadémiai oktatók, hanem jelenleg aktív tanszékvezetők is vannak.

Azon túl, hogy mindenkinek nagyon fontos a Zeneakadémia szent ügye, világos számomra, hogy többen több különböző álláspontot képviselünk.

Nem is beszélve az egzisztenciális fenyegetésről, amely nem kizárt abban az esetben, ha valaki a most leköszönő egyetemi vezetéssel (rektor, rektorhelyettesek és szenátus) szemben mer nyilvánosan állást foglalni.

Személy szerint elképesztőnek és nagyon szomorúnak tartom azt a – kiegyensúlyozottságra egyáltalán nem törekvő, teljesen etikátlanul »működő« sajtó által gerjesztett - gyűlölethullámot, amelyet bárki megtapasztalhat, ha beletekint a közösségi médiába.

3. Hogy az MMA után a KIM miniszter milyen más szakmai szervezetekkel egyeztet még (illetve mely egyeztetéséről ad ki sajtóközleményt is), az miniszter úr saját döntése. Korábban én is azt javasoltam miniszter úrnak, hogy bővítse ki az eredetileg sokak által bírált pályázati kiírást, hogy zeneszerzők, zenetudósok, jazz- és népzenészek is pályázhassanak a rektori posztra. (Ez utóbbiak - jazz- és népzenészek - esetében ennek csak elvi jelentősége lehet, gyakorlati nem: hiszen tudomásom szerint nincs ma olyan magyar jazz- vagy népzenész, aki egyetemi tanár lenne, márpedig ez törvényi előírás a rektori poszt betöltéséhez.)

Teljesen egyetértettünk miniszter úrral abban is, hogy egy dologban semmilyen körülmények között nem engedhet a fenntartó: az új zeneakadémiai rektornak megkérdőjelezhetetlen, nemzetközileg is az élvonalban álló szakmai életművel kell rendelkeznie, oktatási téren is. Liszt Ferenc pontosan ilyen volt, míg a közelmúlt vezetői nem teljesen ilyenek: nézetem szerint

a 24. óra utolsó öt-tíz percében vagyunk, mert ez az intézmény még egy rossz személyi döntést nem bír ki.

4. Július 22. szombat reggel láttam a sajtóban, hogy már meg is jelent az új kiírás, mely lehetővé teszi zeneszerzők, zenetudósok, jazz- és népzenészek indulását is. Ismétlem: szerintem jól teszi a miniszter, hogy jelentős szakmai életpályával rendelkező jelöltet szeretne a Zeneakadémia élére rektornak kinevezni, hiszen az intézmény mostanra egész fennállásának egyik legsúlyosabb szakmai és morális állapotába jutott. A helyzet ismerői számára egyértelmű, hogy mindezért nem a fenntartó minisztériumot, hanem az eddigi egyetemi vezetőséget (rektor, rektorhelyettesek és szenátus) terheli az elsődleges felelősség.

Köszönöm, hogy figyelmesen végigolvastátok levelemet – elnézést kérek a hosszúságért, ennél rövidebben nem tudtam leírni Nektek ezt az összetett helyzetet. A magam részéről mégis optimista vagyok: amennyiben rátermett rektort neveznek ki a Zeneakadémia élére, biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak – köztestületnek, zenei tagozatnak és zenész akadémikusoknak egyénileg – lesz lehetőségünk arra, hogy Liszt Ferenc örökségének szakmai újjászületéséhez tevőlegesen, legjobb tudásunk szerint hozzájáruljunk!”