Nyitókép: BKV

Újabb féltve őrzött BKV-matuzsálemre pattanhatunk föl

Infostart
2021. május 22. 09:31
A BKV múzeumainak május 11-i nyitása után, ahogyan azt a társaság már jelezte, szombatonként újabb és újabb járműveket nyitnak ki a nagyközönség előtt Szentendrén. Féltve őrzött járműmatuzsálemeik egy részét belülről csak ezeken a napokon láthatják a közlekedésrajongó látogatók. Első alkalommal egy 1887-ben készült osztrák gyártású HÉV-kocsi belső terébe kísérik el az érdeklődőket – szakértő idegenvezetéssel.

A helyiérdekű vasúti hálózat kiépítését és üzemeltetését kézben tartó Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) 1887-ben 38 elegáns kivitelű – osztályában eltérő – vasúti személykocsit rendelt meg leányvállalata, a Budapesti Helyiérdekű Vasutak (BHÉV) számára. A szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum állandó kiállításán látható első, B I típusjelű kocsi is ekkor került Budapestre. A grazi Weitzer gyárban készült, eredetileg nyitott peronos kocsik a HÉV egymás után átadott három törzsvonalára kerültek. Később a kocsikat zárt peronúra alakították át, és egyéb változtatásokat is végeztek rajtuk. A kocsitípus egészen 1966-ig, mintegy nyolcvan évig volt forgalomban – olvasható a BKV sajtóközleményében.

A BHÉV B I pályaszámú személykocsija ezen a szombaton belső terében is várja a látogatókat, ahol további információkkal látják el azokat, akik ellátogatnak a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumba. A múzeum jövőre 30 éves évfordulója előtt megkezdték a kiállítás képi-információs anyagának megújítását, amibe már most betekinthetnek. Mint arról az Infostart is beszámolt, szombatonként már használható a Ganz UV villamos szimulátora is.

A múzeumról további információk itt találhatók.