Nyitókép: Pixabay

Buliztak, hogy kiderüljön, fertőznek-e

Infostart
2020. december 17. 05:40
Barcelonában antigén alapú tesztet végeztek egy koncerten részt vevő 500 önkéntesen, hogy kiderüljön, működhet-e a módszer a bulik újraindítására.

Kutatásnak és bulinak is nevezhetjük azt, ami szombaton este Barcelonában történt: a Euronews híradása szerint ezer önkéntes azért gyűlt össze, hogy segítségükkel kiderülhessen, van-e értelme koncertek, bulik előtt antigéntesztet végezni azok résztvevőin a fertőzés átadásának elkerülése érdekében. Az önkéntesek közül ötszázat hazaküldtek, hogy kontrollcsoportként később megvizsgálhassák, körükben kevesebben lettek-e betegek, ötszázat pedig beengedtek a koncert helyszínére, ahol végig maszkot kellett viselniük. Csak arra az időre vehették le azt, amíg a szórakozóhely emeletén található bárban elfogyasztották azt az egy italt, amelyet részvételükért cserébe díjmentesen megkaptak - igaz, a helyszíni tudósítás szerint önfeledt ölelések is kísérték ezeket a maszkmentes perceket.

A koncepció lényege az, hogy antigén alapú tesztet végeztek a résztvevőkön, a koncertet követően pedig

két alkalommal PCR-teszttel ellenőrzik, van-e fertőzött

a résztvevők között. Ez megmutatja majd azt, hogy az antigén alapú tesztekkel ki lehet-e szűrni hatékonyan a már megfertőződött résztvevőket.

Carolina Rius, az egyik önkéntes a Euronewsnak elmondta: nagyon hiányoznak neki a bulik, főleg rockkoncertekre menne már szívesen.

"Nem érzem magam kísérleti patkánynak attól, hogy eljöttem. Úgy érzem, kiállok valamiért: a kultúra világáért, és mindenekelőtt a koncerttermekért, amelyek nagyon nehéz időket élnek meg most. Nem akarom, hogy hosszú távon se nyissanak ki közülük sokan. Ha a végén esetleg még a koncertre is bejutok ma este, az csak hab lesz a tortán" - fogalmazott.

A Katalónia regionális hatóságai által engedélyezett kísérletet egy AIDS és egyéb fertőző betegségek ellen küzdő alapítvány a Primavera fesztivállal közösen szervezte.

"Ez nem buli, hanem tudományos kísérlet" - fogalmazott az estével kapcsolatosan Boris Revollo virológus, a koncepció kialakítója.

Véleménye szerint az antigén alapú tesztek bár kevésbé akkurátusak, mint a PCR-tesztek, azért segítséget jelenthetnek a nagyobb események megszervezésében addig is, míg az oltás meg nem érkezik mindenhova. Módszerét sokféle eseményen használhatónak véli, és arra is rámutatott: a fiataloknak nehéz megtiltani, hogy bulizzanak: ha ilyen események nincsenek, akkor maguknak szerveznek bulikat.

Spanyolországban 25 000 koncertet töröltek a járvány miatt eddig, ami 120 millió eurós kiesést jelent az ágazatnak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!