Nyitókép: Pixabay

Dráma a Színművészetin: egyetemfoglalás történt az éjjel, a vezetés nem tud bemenni

Infostart
2020. szeptember 1. 09:53
Barikádot emeltek a hallgatók, ők döntik el, kiket engednek be és kiket nem. Időközben felmondott Enyedi Ildikó is. Vidnyánszky Attila pedig arról beszélt, azt hitte, tudnak együtt dolgozni az intézmény munkatársaival.

Mintegy kétszázötven, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kötelékeihez tartozó ember egy esti demonstrációt követően elfoglalta az intézményt, és reggel nem engedte be az új vezetést - tudósít az ATV.

Időközben lemondott Németh Gábor rektori tanácsadó is, Szurdi Panni hallgató pedig a televíziónak a helyzetről elmondta, a hallgatók barikádot állítottak az épületben, ők döntik el, kiket engednek be az épületbe és kiket nem.

Németh Gábor a tévének elmondta még, hogy az egyetem a sajtóból értesül alapvető kérdésekről, ez vezethet bizalomvesztéshez.

Időközben a Színház és Filmművészeti Egyetem Facebook-oldalán megjelent egy levél, amelyben Enyedi Ildikó a diplomázó diákjaival közli, hogy augusztus 28-án felmondott. Azt írja, szerette volna folytatni velük mesterszakon, de ezt az osztályt már nem áll módjában elindítani. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy

tisztelem és megértem minden kollégámat, aki, hátrasorolva az önérzetét, marad a diákjaival.

Ismert, hétfőn, szeptember 1-jei hatállyal lemondott az egyetem vezetése és szenátusa is, nem értenek ugyanis egyet azzal, hogy az alapítványi működtetéssel egyidejűleg megvonták fontos jogaikat.

"Végig azt hittem, hogy tudunk együtt dolgozni" - ezt mondta az M5 Híradónak Vidnyánszky Attila hétfő este a vezetés és a szenátus lemondásának hírére reagálva. A Nemzeti Színház közelmúltban kinevezett főigazgatója úgy vélte, hogy a lemondáshoz főként az intézmény szervezeti és működési szabályzatával (szmsz) kapcsolatos viták vezettek. "Az egyetem által összeállított szmsz az a változatlanságról szól, a bebetonozásáról annak, ami van. Mi egy olyan szmsz-t raktunk össze – és jeleztük, hogy ez fog működni, e mentén fogunk létezni 1-jétől –, amely biztosította volna azt és biztosítja, hogy elinduljanak azok a változások, amelyeket szükségesnek tartunk" – mondta Vidnyánszky Attila.

Vidnyánszky Attila ismét emlékeztetett arra, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium augusztus 27-re összehívott egy találkozót, amelyen az egyetem részéről nem jelent meg egyetlen képviselő sem.