Nyitókép: Sóki Tamás

Rudolf Péter a Vígszínház új igazgatója

Infostart
2020. március 24. 17:38
A színművész, rendező, színházi szakember mandátuma a 2020. július 1-től 2021. december 31-ig tartó időszakra szól.

Karácsony Gergely a közösségi oldalán jelentette be a döntész, amellyel, mint írja a közönségnek és a társulatnak is tartoznak azzal, hogy a város legnagyobb színházát nem hagyjuk bizonytalanságban ezekben a nehéz hetekben.

Rudolf Péter 1983 és 1998 között maga is a Vígszínház társulatának tagja volt. Mellette Csányi János rendező és Eszenyi Enikő adott be pályázatot a teátrum igazgatói székére, ám a színház jelenlegi igazgatója később visszavonta pályázatát és bejelentette, hogy befejezi a vígszínházi munkáját.

„Sosem voltam elitista. Gyűlölöm a sznobizmust. Mondhatnám népszínházi alkatú polgár ember vagyok.

Tekintettel arra, hogy a Vígszínházat egy polgári múltú népszínháznak látom, ezt a tényt tekinthetjük egy fontos kapcsolódási pontnak is” – idézi Rudolf Péternek a Vígszínház igazgatói posztjára benyújtott pályázatát a Fidelio.

Egyik fő feladataként a Vígszínházban évek óta tapasztalható fluktuációra megállítását említi.

Rudolf Péter többször is volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége.

A 2013-as beszélgetést itt lehet meghallgatni:

A 2010-es beszélgetés itt hallható: