Vaskos pénztárcákat szakíthatnak fel Andy Vajna Rambo-kései

Infostart
2019. november 27. 12:07
Nem a műtárgyak, hanem a Rambo-kések robbanthatnak kasszát.

Mint azt elsőként az Infostart megírta, a Nagyházi Galéria aukcióján december 7-én kerülnek kalapács alá Andy Vajna filmproducer, korábbi filmügyi kormánybiztos személyes tárgyai, filmes relikviái és műtárgyai. A tételek összkikiáltási ára megközelíti a 70 millió forintot. A galéria történetében ilyen kategóriájú, kaliberű árverés még sosem volt.

Az aukció különlegessége, hogy a Vajna-gyűjtemény több mint 1200 tételből áll, ezek között számos kiemelkedő művészeti és történeti jelentőségű darab is szerepel. A gyűjtőket különösképpen érdekelte, hogy a kormánybiztos özvegye által aukcióra bocsátott tárgyak között megtalálhatóak-e a közel 140 milliót érő Vaszary-festmény, illetve a Monet-kép és a Botero-művek, amelyeknek az összértéke elérheti a 300 millió forintot, de a műtárgyakra nem lehet licitálni.

A vg.hu által megkérdezett szaértő szerint ez jó döntés volt, mert akkor szinte csak a festmények kerültek volna a fókuszba. Hosszú távon az örökösnek jó befektetés, ha megtartja a festményeket. Így is szerepelnek az aukción Munkácsy-képek és Kovács Margit-szobrok, ezekre a gyűjtők mellett befektetők is licitálhatnak, sőt akár állami gyűjteményeknek is érdekes lehet. A portál megkérdezte a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galériát, amely azonban – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – semmilyen esetben sem jelzi előre, ha műtárgyvásárlással szeretné gyarapítani a gyűjteményét.

Az aukción szereplő tételek sok esetben nem pótolhatatlan relikviák, az értéküket az egykori tulajdonos személye tornázhatja fel, de például a magyar piacra nem nagyon szokott eljutni Hiro Yamagata-alkotás, ezért az Andy Vajnának dedikált kép egy igazán unikális darab.

A Rambo-kések azonban mindent visznek, nem lenne meglepő a szakértő szerint, ha bőven a Munkácsy-alkotások licitértékét is meghaladják majd az aukción. A Rambo-relikviák értékük miatt a nemzetközi érdeklődőket is vonzhatják, a kések kikiáltási ára 20 millió forint, és míg a festményeknek van egyfajta piaci értékük, a relikviák esetében csak a gyűjtők pénztárcája szabhat határt.

Nagy az érdeklődés a Vajna-gyűjtemény iránt: a karácsonyi Nagyházi-aukciósorozat utolsó napján lesz az árverés, azt megelőzve pedig egy héten keresztül minden nap meg lehet tekinteni a tárgyakat.