Van egy vita az alkotmánybíróság működése, illetve az alkotmánybíróság összetétele kapcsán. Ez a lengyel konfliktus már nem egyszerűen arról szól, hogy milyen az alkotmánybíróság összetétele, hanem arról is, hogy ki jogosult az intézmény irányítására, és milyen jogi eszközökkel lehet helyreállítani a függetlenségét – mondta el Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének vezetője az InfoRádióban.
Hozzátette:
abban nincs vita, hogy a Kaczyński-féle PiS, vagyis a Jog és Igazságosság Pártja 2015 után súlyosan megsértette az alkotmányos szabályokat.
Erről korábbi és nemzetközi bírósági ítéletek is szólnak, ez egy megalapozott jogi álláspont. Az ellen is nagyon komoly érvek vannak, hogy a lengyel elnök megakadályozta az új alkotmánybírák hivatalba lépését. A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság májusban ideiglenes intézkedésben szólította fel az államot, hogy a négy megválasztott bíró munkába állhasson.
De az egy másik kérdés, hogy a mostani vezetőváltás jogszerű-e
– vélekedik az elemző. Anna Korwin-Piotrowska az általános bíróságok bíráinak gyakorlatára hivatkozva próbálta meg átvenni a vezetést. Ennek az alkotmánybírósági alkalmazhatóságát a jelenlegi jogászok egy része is vitatja – mondta Tálas Péter.
Az elemző szerint mindez egyértelműen nevezhető az államfő és a miniszterelnök közötti hatalmi harc egy újabb fejezetének.
A konfliktus nagyon erősen kapcsolódik a 2027-es parlamenti választásokhoz, a Tusk-kormány számára a jogállamiság helyreállításának hitelessége az egyik tét
– mondta Tálas Péter, aki szerint Nawrocki elnök és a PiS „az alkotmányos intézményi folytonosság védelmét” képviseli. Mint fogalmazott, az a legnagyobb probléma, hogy a konfrontáció tovább erősítheti a lengyel belpolitika polarizációját.
„De azt hiszem, hogy az ügynek van európai szempontból is egy általános tanulsága: a demokratikus kormányváltás önmagában nem elegendő ahhoz, hogy helyreállítsák a korábban politikailag átalakított intézmények függetlenségét. Valamilyen elfogadott jogi eljárásra és az intézmények működőképességének megőrzésére lenne szükség. Nagy kérdés, hogy a kedden délután fél négyre összehívott alkotmánybírói közgyűlés, ami eredetileg a 2027-es költségvetés elfogadására jött létre, tud-e olyan döntést hozni, amit legitimneként fogadnak el az állami intézmények” – tette hozzá Tálas Péter.
A kérdésre, hogy mennyire polarizált a lengyel társadalom, elfajulhatnak-e a dolgok, azt mondta: „nem gondolom, hogy elfajulnak, mert a lengyel politika az elmúlt 30 évben elég hektikus volt, és a lengyelek nagyon sokszor tiltakoztak. Emlékezzünk csak az abortusz-kérdés kapcsán a nők tiltakozására. De az egészen biztos, hogy a politikai vezetés most egy olyan ponthoz érkezett el, hogy láthatólag véghez akarja vinni az alkotmánybíróság működésének az ügyét. A nagy kérdés inkább az, hogy ezt a folyamatot le tudják-e kompromisszummal zárni, vagy egy olyan feszültség marad a lengyel társadalomban, ami kitart a 2027-es parlamenti választásokig. Az államelnök és a PiS, azt gondolom, hogy elsősorban ebben érdekelt, mert ezzel tudja mobilizálni a saját választói rétegét” – mondta az elemző.
Tálas Péter szerint nekünk a lengyel politikai megosztottság ügye azt üzeni, hogy
azoknak, akik hatalomra kerültek, minél gyorsabban el kell végezniük azokat a politikai lépéseket, amelyeket ígértek.
„A Tusk-kormány arra hivatkozva, hogy a PiS-es Duda az elnök, megvárta a következő elnököt, aztán Nawrocki lett az elnök, aki szintén a Jog és Igazság jelöltje volt. A Tusk-kormány erre hivatkozva nem lépte meg azokat a reformban és egyéb kérdésekben, amiket ígért, ezért van elégedetlenség a kormányzattal szemben, ami azt jelenti, hogy akár a választásokat is elveszítheti, vagy legalábbis sokkal nehezebb lesz újra hatalomra kerülnie” – mondta.
Külpolitikai kockázatokat nem lát az elemző emiatt a válság miatt.
Abban alapvetően egyetértenek a lengyel pártok, hogy Ukrajna megmaradása és függetlensége lengyel nemzeti érdek, inkább a támogatás intenzitásáról lehet vita,
illetve arról, hogy van egyfajta elégedetlenség a lengyel társadalomban, amit át lehet fordítani ha nem is ukránellenességbe, de mindenféleképpen annak megkérdőjelezésére, hogy megéri-e ilyen vehemenciával támogatni Ukrajnát. Ez tapasztalható volt a korábbi választásokon is. De az, hogy Ukrajnát támogatnia kell Lengyelországnak, olyan nemzeti érdek, amiben nincs vita a politikai szereplők között – mondta el Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének vezetője az InfoRádióban.
Az interjút Zsámboki Zsolt készítette.