Trump a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy a kivégzés élő közvetítése elrettentő erővel bírt volna, mert az egész világ láthatta volna, miként bánik Amerika a terroristákkal és az olyan „söpredékkel”, mint Hasan. Hozzátette ugyanakkor, hogy sok tisztességes, jó szándékú ember nem szeretné végignézni Hasan halálát sem élő közvetítésben, sem más képernyőn.
„A terveknek megfelelően kivégzőosztag végez vele, de a kivégzést nem közvetítik élőben” – írta az elnök, hozzátéve, hogy az áldozatok közvetlen hozzátartozói személyesen jelen lehetnek a kivégzésen, ha ezt szeretnék. Megérdemlik, hogy tanúi legyenek az igazságszolgáltatásnak! – hangsúlyozta üzenetében.
Nidal Hasan, az amerikai hadsereg egykori pszichiátere 2009-ben 13 katonát lőtt agyon a texasi Fort Hood katonai támaszponton, 32-t pedig megsebesített. A katonai bíróság tömeggyilkosság elkövetésében bűnösnek találta és halálbüntetésre ítélte. Kivégzését december 3-ra tűzték ki.
Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter a múlt héten jelentette be, hogy Hasan kivégzését december 3-án tervezik végrehajtani élő közvetítésben a tömeggyilkosság helyszínén, a támadással azonos napszakban és a hét ugyanazon napján.
A kivégzőosztag által végrehajtandó halálbüntetés élő közvetítésének terve mind a republikánusok, mind a demokraták részéről bírálatokat váltott ki.
Trump republikánus párttársai közül többen aggodalmukat fejezték ki a kivégzés nyilvánossága miatt, köztük JD Vance alelnök, aki előre leszögezte, hogy nem fogja megnézni a közvetítést. Vallási vezetők és nemzetközi megfigyelők szintén kétségeket fogalmaztak meg, a közelmúltban végzett közvélemény-kutatások pedig azt mutatták, hogy az amerikaiak többsége ellenzi a kivégzés élő közvetítését.