A támadó egy fehér kisbusszal hajtott a tömegbe, többeket elgázolt, egy nő a helyszínen életét vesztette. A tizenhat sérült közül három állapota életveszélyes, nyolcé pedig súlyos.
A hatóságok szerint a merénylő járműve egy fának hajtott. A sofőr elhagyta a támadás helyszínét, jelenleg feltehetően a német főváros egy másik negyedében lehet.
A rendőrség közzétette a berlini főügyészség által Abdul B. néven azonosított gyanúsított fényképét, és a nyilvánosság segítségét kéri a kézre kerítéséhez. Schöneberg kerületben már egy házkutatást is végrehajtottak, de a lakást üresen találták, így nem vettek őrizetbe senkit – mondta el Florian Nath szóvivő.
A dpa német hírügynökség úgy értesült, hogy a gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből, és a családja Berlinben él.
Florian Nath szerint a nyomozók
azt is vizsgálják, hogy a gázolás után volt-e a támadásnak egy második szakasza, amelyben a sofőr a járművet elhagyva késsel sebesített meg embereket.
Szemtanúk arról számoltak be, hogy többeket megkéseltek, néhányan azt mondták, egy bozótvágó késsel felfegyverzett, fekete ruhás férfit láttak a tömegben. Ellentmondásosak a beszámolók arra vonatkozóan, hogy egy vagy több támadó volt.
A német fővárosban szombaton százezrek ünnepeltek az LMBTQ-közösség felvonulásán a demokrácia, a tolerancia és a sokszínűség jegyében. A rendezvényt több mint 2200 rendőr biztosította, köztük több fegyveres és civil ruhás ügynök.
Kai Wegner berlini polgármester a szabad és a világra nyitott német társadalom elleni támadásnak nevezte az esetet. Alexander Dobrindt német szövetségi belügyminiszter szövetségi támogatást ajánlott fel a tartományi hatóságoknak. A német kormány egyik szóvivője közölte, hogy Friedrich Merz német kancellárt haladéktalanul értesítették a történtekről.