Kedden Katar fővárosában, Dohában folytatódtak az Egyesült Államok és Irán közötti egyeztetések, az újabb tárgyalási forduló fókuszában pedig a Hormuzi-szoros státusza szerepelhet. A lehetőségekről, a két fél álláspontjairól és az eddigi tudnivalókról Szalai Máté beszélt az InfoRádióban.
A Clingendael Intézet és a Budapesti Corvinus Egyetem kutatója elmondta: nagyon kevés információ van arról, mi hangozhatott el a megbeszélésen, mivel a felek eléggé ködösen fogalmaztak a találkozóról. Inkább azt tartja valószínűnek, hogy nem is találkozott egymással az amerikai és az iráni delegáció, hanem katari közvetítőkön keresztül kommunikálhattak.
Ugyanakkor a katari miniszterelnök arról beszélt, hogy voltak közvetlen és közvetett egyeztetések is. Konkrétumokat azonban nem közöltek a nyilvánossággal. Ami biztos: áttörésről egyelőre nem lehet beszélni sem a nukleáris kérdésben, sem pedig a Hormuzi-szoros kérdésében. Szalai Máté „érdekes adaléknak” nevezte, hogy az iráni fél konzekvensen azt kommunikálja,
nincsenek tárgyalások, hanem csak a korábban elfogadott amerikai–iráni megállapodás végrehajtásáról egyeztetnek, „ezzel is csökkentve ezeknek a beszélgetéseknek a fontosságát”.
A szakértő szerint ez vélhetően inkább a belpolitikának szóló üzenet.
A kutató szerint érdemi előrelépés az iráni atomprogram ügyében sem történt eddig. Bár az amerikaiak igyekeznek úgy beállítani, hogy a nukleáris programmal kapcsolatban komoly döntéseket hoznak, Szalai Máté szerint ezek igazából csak olyan koncessziók, mint például hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vizsgálatokat folytathat Iránban, csakhogy erre már korábban, a háború kitörése előtt is volt lehetősége.
Teherán viszont közben határozottan kinyilvánította, hogy nem fog hozzáférést engedélyezni a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek olyan területekre és olyan nukleáris létesítményekhez, ahová eddig sem engedték be az ügynökség képviselőit. Mindezek alapján Szalai Máté szerint nem lehet komoly eredményként eladni mindazt, amivel most az Egyesült Államok próbálkozik. Azt gondolja,
érthető, hogy a Trump-adminisztráció győzelemként próbálja beállítani ezt a megállapodást Iránnal, a gyakorlatban azonban az látható, hogy „ez a megállapodás inkább az iráni félnek kedvez”.
A Hormuzi-szoros tekintetében Teherán mindenképpen ragaszkodik a felügyelethez, az Egyesült Államok viszont a hajóútvonalat nemzetközi vizek részének tekinti. Az egyetemi kutató szerint nagyon nehéz lesz feloldani ezt az éles ellentétet, mindenesetre Omán azért próbálkozik vele.
Omán a Hormuzi-szoros túloldalán található ország, az iráni vezetés pedig rendszeresen azt kommunikálja, hogy a perzsa állam és Omán együttesen felügyeli a Hormuzi-szorost. Omán most kompromisszumos megoldásként azt vetette fel, hogy Iránnal egyeztetve, közösen különböző díjakat szednének be a szoroson áthaladó hajók és az általuk képviselt vállalatok esetében. Ugyanakkor ez a díjfizetés nem lenne igazi kötelezettség, sokkal inkább egy opció arra, hogy lehet fizetni bizonyos szolgáltatásokért.
Nem mindegy kinek, mennyit és miért kell fizetnie
Ez a megoldás egyébként megfelelne az amerikaiaknak is, hiszen nem lenne fizetési kötelezettség, csakhogy Irán „nem tűnik annyira boldognak ettől a javaslattól”. Szalai Máté szerint ennek az lehet a magyarázata, hogy Irán éppen abban érdekelt, hogy mindenki fizessen.
Ha fizetési kötelezettséget vetnének ki a szoroson áthaladó hajókra, az a legérzékenyebben az Öböl menti monarchiákat, így például Szaúd-Arábiát, az Egyesült Arab Emírségeket vagy Kuvaitot érintené.
Különböző becslések szerint ők fizetnék ennek a díjnak körülbelül a 80-90 százalékát, ami a szakértő megfogalmazása szerint „eléggé problémás lenne a számukra, ezért nyilván ezt nem akarják megtenni, miközben ők nincsenek is benne a tárgyalások folyamatában, ami felvet bizonyos kérdéseket”.
Nem is lehet komolyan venni a közös munkacsoportot?
Mindeközben az iráni főtárgyaló bejelentette, hogy Teherán, Washington és Bejrút közös munkacsoportot hoz létre a tűzszünet felügyeletére Libanon területén, amire az indoklás szerint az izraeli támadások miatt volt szükség.
A Clingendael Intézet és a Budapesti Corvinus Egyetem kutatója megjegyezte: már az is kétséges, hogy egyáltalán komolyan lehet-e venni ezt a megállapodást, illetve magát a munkacsoportot. Emlékeztetett, hogy a libanoni kormány korábban jelezte, nem akar együttműködni Iránnal, továbbá azt is kifogásolta, hogy Iránnak joga lenne Libanon helyett beszélni a tárgyalásokon, hiszen ezzel szerintük kisajátítanák az irániak Libanon érdekeit.
A jelenlegi helyzetben egyensúlyoznia kell a libanoni államnak, hiszen az egyik oldalról Izrael támadja és el akarja foglalni a területeit, másrészről pedig a Hezbollah nemcsak Izraelnek, hanem a libanoni államnak is az egyik nagy ellenfele. „Amíg ez a csoport erős és létezik, addig a libanoni állam szervezetei, azokon belül főleg a libanoni hadsereg, nem tudják gyakorolni a fő hatalmat ezeken a területeken.
Mivel Irán a Hezbollah fő támogatója, ezért a libanoni állam szuverenitásának helyreállítása szempontjából fontos lenne az iráni befolyást korlátozni”
– magyarázta a szakértő.
Úgy véli, a közös munkacsoport bejelentése egy kommunikációs stratégia része. Irán próbálja magát a libanoni nép védelmezőjeként pozicionálni. Ez természetesen nem tetszik a libanoni vezetésnek, mint ahogy Izraelnek és az Amerikai Egyesült Államoknak sem. „Ez tulajdonképpen a korábbi stratégiák folytatása és azt garantálja, hogy további érdekütközetek lesznek az érintett országok között” – tette hozzá Szalai Máté.
A cikk Ignáth Márk interjúja alapján készült.