Nyitókép: MTI/EPA/TVO

Századvég: Európában nőtt az atomenergia támogatottsága

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2026. február 6. 18:43
Nőtt Európában az atomenergia támogatottsága és csökkent a technológia elutasítóinak aránya – ez derült ki a Századvég Alapítvány vezetésével az Európai Unió 27 tagországára kiterjedő közvélemény-kutatásból. Az InfoRádió Hortay Olivért, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának igazgatóját kérdezte.

A legfontosabb üzenete a kutatás eredményének, hogy az Európai Unióban egy józan fordulat volt tapasztalható az atomenergia megítélésében – fogalmazott Hortay Olivér.

Hozzátette:

tíz évvel ezelőtt, 2016-ban

  • az európaiak 45 százaléka még elutasította az atomerőműveket,
  • a támogatók aránya 15 százalék volt.

Mostanra

  • az ellenzők aránya egyharmadára, 15 százalékra csökkent,
  • a támogatóké pedig 37 százalékra növekedett.

„Minden egyes tagállamban kisebbségbe kerültek a technológia ellenzői, még azokban ott is, ahol a politikai elit meglehetősen erősen, időről időre felszólal az atomerőművek ellen. A legnagyobb arányban az osztrákok ellenzik az atomerőműveket, 43 százalék, és van még néhány másik tagállam, jellemzően olyanok, ahol nem működnek atomerőművek, ahol meghaladja a 30 százalékot, de

például Németországban is 25 százalékra mérséklődött az elutasítók az aránya, és mostanra a németek kétharmada kifejezetten támogatja a nukleáris technológiát"

– mondta.

Azokban a tagállamokban, ahol van működő atomerőmű, az elfogadottság, illetve a támogatottság is nagyobb: Franciaországban, Csehországban, Bulgáriában és Magyarországban is.

Magyarországon fogadják el a leginkább a válaszadók az atomerőműveket:

75 százalék kifejezetten támogatónak tekinthető, a technológiát elutasítók aránya, akik szerint egyáltalán nem volna szükség atomerőművekre pedig mindössze 3 százalékát képviselik a felnőtt lakosságnak – emelte ki Hortay Olivér.

A beszélgetés során az is szóban került, hogy miért változott meg ilyen jelentős mértékben az atomenergia megítélése. Az energetikai szakértő ezzel kapcsolatban kifejtette: a háttérfolyamatokra csak spekulatív válasz adható.

Mint mondta: „a mi méréseink azt sugallják, hogy egy fontos hajtóerőt jelentett az energiaválság, illetve az orosz-ukrán háború, és az ezek nyomán megemelkedő energiaárak, illetve növekvő ellátásbiztonsági félelmek. Ugyanakkor az is látható az eredményeinkből, hogy a változásnak csak körülbelül a felét magyarázza ez a rendkívüli esemény. Már korábban, a 2016 és 2021-es időszakban is elindult az atomenergia népszerűségének a növekedése."

A szakértő ezt azzal magyarázza, hogy a szakmai szervezetek valójában már 10 évvel ezelőtt is megírták, deklarálták, hogy

atomenergia nélkül nem érhetőek el azok az ambiciózus klímavédelmi célok, amelyeket az Európai Unió és az egész világ kitűzött maga elé,

legalábbis elfogadható ellátásbiztonsági és megfizethetőségi követelmények teljesítése mellett. Ezek a szakmai megfontolások fokozatosan lecsapódtak a közvéleményben is.

„Aztán jött az energiaválság, a háború, ami még több ember figyelmét ráirányította az energiabiztonság kérdéskörére, és még több ember figyelmét ráirányította a megfizethetőség kérdéskörére is, ennek következményeképpen jelentősen tovább növekedhetett az atomenergia társadalmi támogatottsága” – fogalmazott Hortay Olivér.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Századvég: nőtt Európában az atomenergia támogatottsága
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást