Fegyveres rablás ügyében nyomozó rendőrök lelőtték azt a férfit, aki közel négy éve bujkált három gyermekével Új-Zéland vadonjában – írja a The Guardian beszámolója nyomán a 24.hu.
Tom Phillips-nek 2021 karácsonya előtt veszett nyoma a Waikato vidék erdeiben, miután vitába keveredett gyermekei anyjábal a felügyelet miatt. Azóta rejtőzködve élt a ma 9 éves Emberrel, a 10 éves Maverickkel és a 12 éves Jaydával. Nemrég egy térfigyelő kamera is felvette, amint a férfi az egyik gyerekkel betör egy kisboltba.
A rendőrséget hétfőn hajnalban értesítették egy gazdabolt kifosztása miatt. A gyanúsítottak quadon menekültek el, az egyikük pedig puskával rálőtt a rendőrökre, akik közül egy súlyosan megsérült.
A hatóság emberei viszonozták a tüzet, megölve az egyik támadót, akiről kiderült, hogy Tom Phillips az.
A férfi egyik gyermekét a helyszínen találták meg, az ő informciói alapján pedig a másik kettő is meglett néhány órával később egy közeli táborhelyen, épségben.
A rendőrség embere megerősítette, hogy a gyerekek sértetlenek, este orvosi vizsgálatra viszik őket. Anyjuk, Cat megkönnyebbülését fejezte ki, hogy véget ért a rémálom, de elszomorította, ahogyan a történet lezárult. Christopher Luxon miniszterelnök „szomorúnak és tragikusnak” nevezte az esetet.