Az úgynevezett tettrekészek koalíciója Franciaországgal és Nagy-Britanniával az élen csütörtökön a párizsi egyeztetés során állt ki amellett, hogy békefenntartókat küldjenek Ukrajnába egy tűzszüneti, illetve békemegállapodás biztosítására. A portálok szerint az elmúlt hetekben az ostromlott ország támogatásának szervezésében oroszlánrészt vállalt Friedrich Merz kancellár az égető belpolitikai és gazdasági viták miatt személyesen nem volt jelent, de a békefenntartói részvétellel kapcsolatos fenntartásait videón keresztül tolmácsolta.
Emmanuel Macron francia elnök – mint arról az Infostart is beszámolt – a konzultációk után azt közölte, hogy a jelenlegi helyzet szerint huszonhat ország lenne hajlandó békefenntartókat küldeni Ukrajnába. A listát nem sorolta fel, utalt ugyanakkor arra, hogy ezek az országok szárazföldi, légi vagy tengeri jelenlétükkel segítenének garantálni a fegyvernyugvást, míg további országok „jelenleg még fontolgatják ezt”. Értesülések szerint összesen 35 ország állam-, illetve kormányfője jelezte közvetett „tettrekészségét”, többségük a kancellárhoz hasonlóan nem személyesen.
Bár Friedrich Merz állásfoglalásáról nem közöltek részleteket, német beszámolók szerint a kancellár megerősítette, hogy országa számára az első számú prioritás az ukrán fegyveres erők további, az önvédelemhez szükséges katonai támogatása.
A párizsi egyeztetés utáni német álláspontot az ARD közszolgálati médium beszámolója szerint a kormányszóvivő, Stefan Korneelius szinte szó szerint ismételte meg. A Merz vezette kormány csak egy tűzszünet, illetve lehetséges békemegállapodás megkötése után kíván dönteni minden másról. Azt ugyanakkor hozzátette, hogy a kormány támogatja az Oroszország elkeni szankciók szigorítását. „Ha az orosz fél továbbra is időt nyer, Európa fokozni fogja a szankciós nyomást, hogy növelje a diplomáciai megoldás esélyeit” – mondta Kornelius.
A jelenlegi helyzetben Berlin elutasítja a Bundeswehr katonáinak esetleges bevetését, ugyanakkor támogatja Ukrajna légvédelmének megerősítését, továbbá támogatást nyújt fegyverrendszerek kiépítéséhez, továbbá ukrán katonák kiképzéshez. A ZDF-nek nyilatkozva mindezt vasárnap a kancellár is hangsúlyozta. Merz visszautasította a német békefenntartók ukrajnai telepítésével kapcsolatos találgatásokat. „Jelen helyzetben senki sem beszél szárazföldi csapatokról Ukrajnában” – mondta. A nyugati szövetségesek biztonsági garanciákról tárgyalnak egy esetleges fegyverszünet esetére. „Az első számú prioritás az ukrán hadsereg támogatása, hogy tartósan meg tudja védeni az országot” – húzta alá. Sok más kérdés akkor válik relevánssá, ha megegyezés születik Oroszországgal. Az Egyesült Államokat mindenképpen be kell vonni a rendezésbe – hangsúlyozta nem először a német kancellár.