Nyitókép: MTI/EPA/Robert Ghement

Újabb nagy fordulat Romániában – nehezen alakul az új kormány

Infostart / MTI
2024. december 19. 12:48
A román szociáldemokraták kilépnek a koalícióból, de készek megszavazni egy jobboldali kormányt.

A szerdai események után csütörtökön újabb fordulat Romániában. A kormányalakítási tárgyalásokat az USR hagyta ott szerdán, miután közölték: kizárólag egy feltétellista elfogadása esetén lennének hajlandóak részt venni a koalícióban.

Csütörtökön Marcel Ciolacu PSD-pártelnök pedig azt jelentette be, hogy kivonul Romániában a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) az Európa-barát pártok koalíciós tárgyalásairól, de kész megszavazni egy jobboldali kormányt.

A miniszterelnök Facebook-posztjában azzal indokolta a párt ellenzékbe vonulását, hogy nem lehet semmilyen konkrétummal megállapodást kötni olyan állítólagos partnerekkel, akik "undorodva" ülnek tárgyalóasztalhoz, mert az a benyomásuk, hogy ezzel "besározzák" magukat.

A PSD elnöke arra reagált, hogy szerda este Elena Lasconi, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) elnöke elhagyta az Európa-barát pártok által közösen alakítandó új kormányról folytatott tárgyalásokat, és az USR koalíciós részvételét nyolcpontos feltétellista teljesüléséhez kötötte. Az érvénytelenített novemberi elnökválasztáson második helyre került politikus ugyanakkor azzal vádolta tárgyalópartnereit - a PSD-t, a Nemzeti Liberális Pártot (PNL), a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) és a nem magyar kisebbségi frakciót -, hogy nem értettek meg semmit a választók üzenetéből, semmilyen változást nem akarnak.

Ciolacu azt írta: számára világos, hogy a választók azért büntették a hagyományos politikai pártokat, mert fontosabbnak tartják az egymással folyatott csatározásaikat, mint a románok gondjait. A többi párt által szélsőségesnek tartott erők előretörésére, az európai partnerek és nemzetközi pénzintézetek aggodalmára utalva hozzátette: a PSD megértette, milyen súlyos helyzetbe került az ország, ezért minden korábbi sérelmet félretéve lépéseket tett egy nagykoalíció létrehozására, amelyben minden Európa-barát párt részt vesz.

Ciolacu szerint azonban a koalíciós tárgyalások azért nem vezettek eredményre, mert nem lehet megállapodni olyan partnerekkel, akik "képtelenek túltenni magukat hiúságukon és az ideológiai kliséiken", és ugyanúgy viselkednek, mint a választási kampányban.

"A PSD méltósággal távozik a tárgyalóasztaltól, azonban nem menekül a felelősség elől, kész megszavazni a parlamentben egy jobboldali kisebbségi kormányt"

- szögezte le a PSD elnöke.

A PSD kivonulásával az "Európa-barát koalíció" maradéka a parlamenti mandátumok kevesebb mint 40 százalékával rendelkezik egy olyan törvényhozásban, amelyben a PSD-nek 26 százaléka, a többi párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) és az egykori AUR-politikusok által alapított másik két kisebb pártnak együttesen 34 százaléka van.