- Azonnal lépett a NATO, de nehéz bizonyítani a szándékos tengeri kábelrongálást
- Egy kínai hajót gyanúsítanak azzal, hogy elvágta a kommunikációs kábeleket a Balti-tengeren
- Megfigyelnek a Balti-tengeren egy kínai hajót, amely épp az átvágott internetkábelek közelében volt
- Orosz szabotázsra gyanakszanak a tengeri internetkábelek sérülése miatt
A Cinia sajtótájékoztatón közölte, abból indulnak ki, hogy a kábel külső behatásra, például egy tengerfenéken végigszántó horgony vagy halászháló miatt megszakadt. Az incidens a svéd felségvizeken, Oland sziget déli csücskénél történt, távol a forgalmas hajózási útvonalaktól. A német és a finn külügyminisztérium egy közös nyilatkozatban aggasztónak nevezte a történteket.
"Az a tény, hogy egy ilyen incidens azonnal felveti a szándékos rongálás gyanúját, nagyon beszédes korunk ingatag helyzetéről" - olvasható az állásfoglalásban, amely a történtek gondos kivizsgálását jelentette be. "Európai biztonságunkat nemcsak Oroszország Ukrajna elleni agressziója fenyegeti, de rosszindulatú szereplők hibrid hadviselése is" - áll a nyilatkozatban.
"Közös létfontosságú infrastruktúránk védelme döntő jelentőségű biztonságunk és társadalmaink ellenállóképessége szempontjából" - tették hozzá.
A C-Lion1 több mint 1170 kilométer hosszan fut Helsinkiből Rostock városába. A vezetéket 2016 tavaszán helyezték üzembe, és ez az egyetlen tengerfenéki adatkábel, amely Finnországot Közép-Európához kapcsolja.
A svéd SVT hírügynökség arról számolt be, hogy a stockholmi hatóságok vizsgálódnak egy másik, a Litvánia és Svédország között futó távközlési kábelen keletkezett károk ügyében is.
"Lényeges tisztázni, hogy miért van jelenleg két működésképtelen vezetékünk a Balti-tengeren" - jelentette ki Carl-Oskar Bohlin svéd polgári védelmi miniszter.
Tavaly október elején károk keletkeztek az Észtországot Finnországgal összekötő Balticconnector nevű gázvezetéken, illetve távközlési kábeleken. A finn és az észt hatóságok szerint egy hongkongi regisztrációjú teherhajó okozhatta a kárt azzal, hogy horgonyát végig húzta a tengerfenéken.
Címképünkön a Cinia C-Lion1, a Finnországot és Németországot összekötő, tengeralatti távközlési vezeték nyomvonala.