Nyitókép: MTI/EPA/Vael Hamzeh

Szalai Máté: a Hezbollah más összecsapásra készült, mint amilyet Izrael most vívni akar

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2024. október 1. 06:00
Évtizedekig sikeresen bujkáló Hezbollah-vezetőket ölt meg Izrael. A síita terrorszervezet nehéz helyzetbe került a vezetői likvidálásával, de nem szabad alábecsülni az erejét – mondta el az InfoRádióban a Clingendael Intézet kutatója, Szalai Máté.

Az izraeli hadsereg hétfőn folytatta libanoni célpontok elleni támadásait, illetve bejelentette, hogy egy szombati légicsapásban végzett egy újabb magas rangú Hezbollah-tisztségviselővel, Nabil Kaukkal, a Központi Tanács helyettes vezetőjével. A Hezbollah megerősítette Kauk halálát, így alig több mint egy hét alatt ő a hetedik magas rangú vezetője a szervezetnek, akit izraeli célzott támadással likvidált. Köztük vannak olyan alapító tagok is, akik évtizedekig elkerülték a halált vagy a letartóztatást. A Hezbollah időközben azt megerősítette, hogy Ali Karaki, egy másik magas rangú parancsnok is meghalt abban a pénteki támadásban, amelyben a szervezet vezetője, Haszan Naszrallah életét vesztette.

"A libanoni Hezbollah-vezető utódja egy Hásem Szafieddin nevű vezető lesz, aki korábban is már nagy befolyással bírt a szervezetben. Ő anyai ági unokatestvére Haszan Naszrallah korábbi vezetőnek, illetve vezető volt a Dzsihád Tanács nevű szervezetben" – mondta az InfoRádióban Szalai Máté, a Clingendael Intézet kutatója.

Annak kapcsán, hogy Izrael nemcsak libanoni, hanem szíriai bázisokat is bombázott, rámutatott: az izraeli stratégiával kapcsolatban elég sok a kérdőjel, nem ismert pontosan, hogy mik az izraeli célok.

Mindeközben a nemzetközi közösség – például az Egyesült Államok vagy Franciaország – igyekszik deeszkalálni ezt a helyzetet. Sokat hallani arról, hogy megpróbálnak egyfajta tűzszünetet kierőszakolni a Hezbollah és Izrael között, ugyanakkor az elmúlt hetek eseményei éppen azt mutatták, hogy ezeknek a külső szereplőknek nagyon kicsi a mozgásterük ebben a helyzetben – mutatott rá Szalai Máté. Mindemellett a regionális államok helyzete is nagyon érzékeny: egyrészről nem támogatják és nem nézik jó szemmel azt, hogy Izrael ilyen agresszíven, a nemzetközi jogot megsértve avatkozik be egy szuverén államban. A másik oldalról viszont azt is fontos látni, hogy a Hezbollahot rengeteg kormány nem tekintette partnernek, számukra önmagában a Hezbollah visszaszorítása nem jelent problémát, sőt, még előnyösnek is tekinthetik.

A Hezbollahnak már húsz kulcsfontosságú vezetőjét likvidálták, viszont a szervezetnek még nagyon sok fegyvere van. Az erejének mértékét azonban a kutató szerint jelenleg nehéz megítélni.

"Eddig sokkal erősebbnek hitték az elemzők. Jelenleg legalább 30-50 ezer főre tehető az aktív harcosainak a száma, de egyes elemzők akár 100 ezer fölé is becsülik ezt a számot. Rengeteg rakétájuk van, amellyel elérik Izrael teljes területét, és kifejezetten arra készültek, hogy egy szárazföldi háborút vívjanak majd Izraellel. Ugyanakkor az elmúlt hetek egyrészt bebizonyították azt, hogy ez a készültség a Hezbollah részéről nem sikerült teljesen. Valószínűleg egy olyan jellegű konfliktusra készültek fel, mint 2006-ban, és nem egy olyan konfliktusra, amelyet Izrael vívni akar jelen pillanatban" – mondta a Clingendael Intézet kutatója. Hozzátette: másrészről a Hezbollah hírszerzési szempontból teljesen kiszolgáltatott Izraelnek. A terrorszervezet éléről rengeteg vezetőt likvidáltak, itt már nem csak Haszan Naszrallahról van szó, hanem az egész szervezeti struktúra csúcsa "megkérdőjeleződött", és egy ilyen helyzetben nagyon nehéz újjáépíteni a belső kommunikációs csatornákat, nagyon nehéz felkészülni, tervezni. Az új vezetőnek is nagyon nehéz dolga lesz abban, hogy a saját pozícióját megerősítse.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Izrael likvidálta a Hezbollah vezetőit - Szalai Máté
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást