Nyitókép: Nathan Laine/Bloomberg via Getty Images

Gyújtogatások és káosz a francia gyorsvasúton az olimpiai megnyitó előtt - videók

Infostart
2024. július 26. 11:06
Néhány órával a párizsi olimpia megnyitója előtt ismeretlenek több helyszínen is gyújtogattak a francia gyorsvasút-hálózaton.

Az atlanti, az északi és a keleti vonal jelenleg súlyosan érintett – közölte pénteken a francia vasút, az SNCF. Az egyik ötkarikás helyszín, a Stade de France felé sem közlekedik jelenleg szerelvény.

Az Euronews azt írta, mintegy 800 000 utazót érint a helyzet. A francia sportminiszter, Amelie Oudea-Castera a Sky Newsnak azt mondta, nem kizárt, hogy összehangolt esetekről, jelentős szabotázsakcióról" van szó.

Az illetékesek szerint megkezdődött a károk helyreállítása, de a munkálatok akár egész hétvégén eltarthatnak.

Az SNCF „több, egyidőben végrehajtott rosszindulatú cselekményről” kommunikál, a történtek háttere azonban egyelőre nem ismert.

Az érintett helyszínen az utasokat arra kérték, később (vagy másként) próbáljanak eljutni úti céljukra.

Az olimpia megnyitóját 19.30 órától tartják a Szajnán. A folyópartra több mint 300 ezer embert várnak, s mintegy 120 állam- és kormányfő is jelen lesz a ceremónián. A különleges eseményt mintegy 45 ezer rendfenntartó biztosítja majd, Párizs felett 150 kilométeres körzetben lezárják a légteret.

(A nyitóképen: egyetlen TGV nagysebességű vonat az üres peronok mellett a párizsi Gare de Lyon pályaudvaron 2024. július 26-án. A Párizsba tartó és onnan induló vonatokat, beleértve a nemzetközi Eurostar járatot, súlyos incidensek miatt leállították. A hatóságok szerint ez egy "masszív támadás, amelynek célja a francia szupergyors vonatok hálózatának megbénítása", mindössze fél nappal a 2024-es olimpiai játékok avatóünnepsége előtt. )