Nyitókép: MTI/EPA/Dieu-Nialo Chery

Nancy Pelosi felhívta Joe Bident, és visszalépésre kérte

Infostart
2024. július 18. 13:37
Az amerikai elnök pedig visszavágott a korábbi kongresszusi házelnöknek. Egyre keményebb a harc a Biden-kampánystáb és a Demokrata Párt visszalépés-párti képviselői között.

A CNN és az ABC News is arról ír, hogy egy hete a demokrata kongresszusi képviselő, egykori (és első női) házelnök Nancy Pelosi felhívta Joe Bident és arról beszélt vele, hogy a közvélemény-kutatások szerint nincs esélye megverni Donald Trumpot az elnökjelölti versenyben. Elmondta neki, hogy ő és a Demokrata Párt többi tagja aggódik amiatt, hogy a férfi továbbra is versenyben marad az elnökválasztáson - írta az Index. A neve elhallgatását kérő forrás szerint Pelosi közölte az elnökkel, hogy egyre nagyobb lesz a nyomás és egyre hangosabbak a hangok, amelyek a visszalépést követelik majd.

Az sem elképzelhetetlen, hogy Pelosi nyilvánosan javasolja majd, hogy Biden lépjen vissza - mondta az ABC News forrása.

A hvg.hu azt írta, az elnök válaszul visszavágott, és azt mondta Pelosinak, hogy látott olyan közvélemény-kutatásokat, amelyek azt mutatják, hogy győzni tud - mondta az egyik forrás. Egy másik forrás szerint Biden próbálta magát megvédeni a felmérések eredményei miatt. Egy ponton Pelosi megkérte Mike Donilont, Biden régi tanácsadóját, hogy csatlakozzon be a hívásba és beszéljék át a statisztikákat.

Joe Biden alkalmasságával kapcsolatban komoly kételyek merültek fel a június 27-i elnökjelölti vitán. Az elmúlt hetekben a New York Times szerkesztősége vezércikkben kérlelte, hogy lépjen vissza, de erre szólította fel az elnököt a Demokrata Párt több politikusa, köztük egy szenátor is, valamint a Disney és Stephen King, de még George Clooney is kérte már, hogy ne induljon.

Szerdán az amerikai Kongresszus két házának demokrata vezetője a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának elhalasztását sürgette,

miközben Adam Schiff befolyásos demokrata képviselő visszalépésre kérte Joe Bident a jelöltségtől.

A Demokrata Párt vezetése szerdán azt is közölte, hogy változatlanul virtuális szavazást tart szükségesnek, hogy előre hozzák és már augusztus elején véglegessé és hivatalossá tegyék Joe Biden jelöltségét. Ennek pontos időpontjáról és részleteiről egyeztetést kezdeményeztek a párt szabályalkotó bizottságával. A javaslat szerint a távszavazást augusztus 1-7. között kellene megtartani.

Az elnök egyébként jelenleg koronavírusos, karanténba vonult, de elnöki feladatait teljeskörűen ellátja.