Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Ciro Fusco

Migrációkutató: a háborús konfliktusok folyamatosan hajtják az elmozdulási hajlandóságot

Infostart / InfoRádió - Kántor Viola
2024. június 19. 11:39
Két és félszer annyi menekült él idén a világban, mint 2000-ben – derül ki egy friss jelentésből, és Kovács Blanka, a Migrációkutató Intézet minkatársa szerint a körülmények továbbra is inkább gerjesztik a migrációs hullámot.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet 2024 májusában tette közzé globális migrációs jelentését, amelyből kiderül, hogy a nemzetközi migránsok becsült száma 2024-ben 2000-hez képest 87 százalékkal, míg a menekülteké 253 százalékkal nőtt.

Kovács Blanka, a Migrációkutató Intézet munkatársa az InfoRádióban elmondta, ez a szám az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága alá tartozó, jogi dokumentumokkal, elfogadott menedékkérelemmel rendelkező menekültek száma: ez 2022 végére csaknem 36 millió nemzetközi menekültet jelentett. A szakértő kiemelte, ebben a számban a reguláris és az irreguláris migránsok is benne vannak, tehát mindenki, aki a származási országon kívül tartózkodott.

A migrációkutató kiemelte, a menekült valamilyen bizonyított fegyveres konfliktus, erőszak, üldöztetés, közrendet és emberi életet súlyosan megzavaró tényező miatt hagyja el hazáját, majd menedékkérelmet nyújtott be, amelyet elfogadtak, és dokumentáltan, megfelelő iratokkal tartózkodik egy adott ország területén.

Kovács Blanka elmondta, már hosszú évek óta a legnagyobb kibocsátó ország Szíria, Afganisztán, illetve 2022 óta Ukrajna, de egyre több fegyveres konfliktus és erőszak történik a szubszaharai Afrikában is, ezért a tíz legnagyobb kibocsátó ország között több afrikai ország is megtalálható: Szudán, Dél-Szudán, Kongó és Eritrea.

Arról is beszélt, hogy a legtöbb menekültet mindig a szomszédos országok fogadják be, amelyek jellemzően elmaradott és szegény államok. A globális jelentés szerint napjainkban minden ötödik menekültet valamilyen szubszaharai afrikai ország fogadott be. A menedékkérelmek tekintetében a legtöbb menedékkérelmet az Amerikai Egyesült Államokban adták be, a kérelmezők 42 százaléka latin-amerikai ország állampolgára volt, Európában pedig a legnagyobb célország Németország.

A 25 év alattiaknál 253 százalékkal nőtt a menekültek száma, ennek Kovács Blanka szerint az az oka, hogy az állandó válságok korát éljük, folyamatos a konfliktusok intenzitása több helyen, de az éghajlatváltozásnak is negatív hatása van néhány válsággócpontban.

"Globálisan megnőtt az elmúlt tíz évben az élelmiszer-bizonytalanság mértéke, folyamatos válságok alakultak ki a világ több pontján. Szudánban, Afganisztánban az elmúlt évtizedekben folyamatos volt a fegyveres konfliktus és elhúzódó humanitárius válság alakult ki. Ezek a tényezők mind hajtják az elmozdulási mobilitást és hajlandóságot" – mondta Migrációkutató Intézet munkatársa.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Migrációkutató: a háborús konfliktusok folyamatosan hajtják az elmozdulási hajlandóságot
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást