Nyitókép: Pixabay

Idén nyáron is ellepik a magyarok a horvát tengerpartot, minden korábbi rekord megdőlhet

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2024. április 25. 20:35
Az eddigi előfoglalások alapján idén nyáron több magyar vakációzik Horvátországban, mint tavaly – mondta az InfoRádióban a szallas.hu sajtószóvivője.

A legnagyobb magyar szállásközvetítő portál adatai szerint idén több előfoglalás érkezett horvátországi szálláshelyekre, mint tavaly ugyanekkor. Kelemen Lili az InfoRádióban elmondta: 18 százalékos a növekedés az előző évhez képest, egyértelműen nagyobb az érdeklődés a magyarok részéről, ez azonban még nem feltétlenül jelenti azt, hogy idén nyáron ennyivel többen választják majd úti célként a szomszédos országot.

A legtöbb, Horvátországban vakációzó magyar általában hét éjszakára szokott szállást foglalni. A sajtószóvivő tájékoztatása szerint a portálon a foglalások 27 százaléka szól hét éjszakára, 20-20 százalék azoknak az aránya, akik öt vagy hat éjszakát szeretnének Horvátországban tölteni, az érdeklődők 13 százaléka pedig négy éjszakára tervez. „Ebből egyértelműen látszik, hogy aki elindul Horvátországba, már csak az utazási idő miatt is jellemzően hosszabb üdülést választ” – tette hozzá Kelemen Lili.

A magyarok által legkedveltebb üdülési időszak júliusra és augusztusra tehető, a foglalások csaknem 80 százaléka szól erre a két hónapra,

ugyanakkor az elő- és az utószezon iránt is egyre nagyobb az érdeklődés. A szóvivő elmondása szerint csak májusra 32 százalékkal több foglalás érkezett hozzájuk idén, mint a tavalyi hasonló időszakban.

Jelenleg az apartman a legnépszerűbb szállástípus a magyarok körében, olyannyira, hogy a foglalásoknál 78 százalék választ ilyen szálláshelyet. Kelemen Lili szerint ennek az a legkézenfekvőbb magyarázata, hogy például a hotelekhez képest jóval kedvezőbb árkategóriába tartoznak az apartmanok.

Míg egy hotelben egy éjszaka átlagára körülbelül 30 ezer forint egy fő részére, addig egy apartmanban csak 13-14 ezer forint körüli összeget kell fizetni.

Régiók tekintetében a magyarok kedvenc horvátországi nyaralóhelyei a Kvarner-öböl, Dalmácia, Split és Zadar, míg a települések szintjén az elmúlt évek trendjeihez hasonlóan továbbra is Vir, Crikvenica, Medulin, Starigrad-Paklenica és Zadar a legnépszerűbb úti célok.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, 2023 szeptemberéig csaknem 696 ezer magyar turista összesen 3,5 millió éjszakát töltött Horvátországban tavaly. Mindkét adat felülmúlta a korábbi, 2019-ben regisztrált rekordszámokat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Idén nyáron is ellepik a magyarok a horvát tengerpartot, minden korábbi rekord megdőlhet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást